Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Cozma-per - második felvonás

2010. szeptember 13. 12:17
Megkezdődött a Marian Cozma meggyilkolásával vádolt hét személy büntetőpere, a Veszprém Megyei Bíróságon.

Az MKB sportolóját tavaly február 8-án a hajnali órákban érte halálos szúrás a Patrióta lokál közelében. A támadásban két klubtársa, Ivan Pesic és Zarko Sesum is életveszélyesen megsérült. Az ügyészség a Cozma-ügyben, az emberöléstől elkülönítette a csoportosan elkövetett garázdaság bűncselekményét, az ezzel vádolt 25 személy pere júniusban kezdődött és októberben folytatódik.

A mai tárgyalás félórás késéssel kezdődött, mivel az egyik vádlottat csak késve tudták a bíróságra hozni. Dr. Németh Balázs bíró ismertette a vádiratot. Az ügyészség Raffael Sándor elsőrendű, Németh Győző másodrendű és Sztojka Iván harmadrendű vádlottakat többek között emberölés bűntette miatt helyezte vád alá, Pál Gábor negyedrendű és Bihari Csaba ötödrendű vádlottakat társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette, Gergely Péterné hatodrendű és Antalik László hetedrendű vádlottakat pedig testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A sértetti védelmet dr. Hunyadfalvi Ákos és dr. Helmeci Gábor látják el.

A vádirat szerint az Enyingről érkező társaság már a bejáratnál kötözködött és a „mennyi embernek elbasszuk a buliját” felkiáltás is elhangzott. A társaság a szórakozóhelyen agresszívan és demonstratívan viselkedtek, a balhét keresték. A szórakozó kézilabdázókat kipécézték és verekedést kezdeményeztek. Cozma és társai védekeztek, az áldozatot a verekedés során szúrták meg először, a veséjén.

A szórakozóhelyről elsőként a kézilabdázók távoztak, a szomszédos épületnél álltak meg, ám az utánuk eredő vádlottak ismét verekedést kezdeményeztek, mely során Cozmát a falhoz szorították és ott Raffael Sándor véghezvitte a halálos szúrást. A földre eső sportolót még kétszer fejbe és hátba rúgták, majd a többi kézilabdázóra támadtak. A földön fekvő Cozmához hajoló Zarko Sesumot ekkor rúgták fejbe, Pesicset pedig megszúrták, miközben a többiek meghátráltak. A vádlottak és társaik ezután elmenekültek a helyszínről. Az autóban Raffael Németh Győzőnek adta a kést miközben annyit mondott, „használtam”. Németh a ruhájába törölte a vért, majd kidobta az autó ablakán.

Sztojka Iván

A vádirat ismertetése után a vádlottak meghallgatásával folytatódik a per, ez a tervek szerint a következő három napban fog lezajlani. Elsőként Raffael Sándort hallgatták meg, aki közölte nem kíván vallomást tenni, fenntartotta a korábbi vallomását. A bíró ezután felolvasta a vallomást.

Tiger Szabolcs
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.