Sztojka Iván sem kívánt változtatni a korábban tett vallomásán, kérdésekre csak a diszkó előtt történtekre vonatkozóan válaszol, a szembesítést vállalta. A vallomása szerint Marian Cozma méregette őket a tánctéren, de Németh kezdte a verekedést. Raffael és a többiek Németh segítségére siettek, Cozma a földre került és ütötték. A kézilabdázó társai odamentek, hogy megvédjék a társukat, ettől alakult ki az igazi tömegverekedés. Csoki (Raffael Sándor) meg volt őrülve, teljesen elvesztette a fejét, üvöltött. A biztonságiak odaugrottak, hogy szétszedjék őket. Ezt még egyszer megismétlődött. Kinn az utcán úgy látta, Cozma és társai szemben álltak Raffaellel és még néhány emberrel, de a kézilabdázók voltak többségben. Megkezdődött a verekedés ezért felrohant az emeletre és szólt a többieknek, hogy a „Csoki megőrült”. Mikor visszaért Cozma már a földön feküdt, többen körülvették, Németh kérdezte mi van a gyerekkel, Sztojka megkérdezte miért kérdi, Németh mondta, hogy „a Csoki szúrt”. Sztojka nem gondolt semmi rosszra, haza indultak, a kocsiban Németh többször is elismételte a fentebbi mondatot. Csak jóval később tudta meg mi történt, a tévében látta, hogy gyilkosnak állítják be, ezért bujkált. Később úgy döntött, hogy tisztázza magát. Jobbkezes, nem volt nála kés és nem tudja, hogy bárkinél lett volna. Élet ellenes bűncselekményben nem vett részt. Sztojka Iván nem kívánt hozzászólni a Németh Balázs bíró által felolvasott korábbi vallomásához..
A nap szembesítéssel ért véget az első és harmadrendű vádlott között, hisz a verekedés kapcsán vallottakban vannak különbségek. Raffael Sándor tartotta magát az elmondottakhoz, Sztojka Iván annyiban módosított, hogy az utcán Németh lehet, hogy „a Csoki szúrhatott” mondatot kiáltotta felé. Néhány kérdés is elhangzott ám eredmény nélkül.
Németh Balázs bíró végül lezárta a tárgyalást, holnap a negyed- és ötödrendű vádlottak meghallgatása következik.