Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mégis érdemes bérletet venni

2010. szeptember 14. 0:29
A 2010-2011-es évad sok szempontból hoz újat a Veszprémi Petőfi Színház életében, ez a bérletezésben is megmutatkozik.

 A mostani színházi évadban sok remek előadás látható majd nagyszínpadon és a Latinovits Zoltán Játékszínben is. Kellerné Egresi Zsuzsanna, a színház értékesítési vezetője mesélt a különböző bérletfajtákról, melyeknél figyelembe vették a nézők egyéni ignyeit is.


Kellerné Egresi Zsuzsanna

 Középpontban az ifjúság

 - Külön korosztályokra szedtük a bérletkonstrukciókat. Többek között különválasztottuk a kisiskolásokat az óvodásoktól, van külön felső tagozatos, középiskolás és egyetemista ajánlatunk is. Növeltük az eladások kínálatát. Az eddigi két előadásos bérlet helyett már három előadás szerepel a gyerekbérleteknél. Az idei évad nagy újdonsága, hogy újra bérletezzük a Latinovits Zoltán Játékszín produkcióit, ahol a felnőtt bérleten kívül az iskolások is választhatnak a nagyszínpadi előadások mellé kombinációkat – mondja.

Az egyetemistákat is visszacsábítják a nézőtérre, többek között ezért jött létre az Éjszurkáló, az éjszakai színház a Játékszínben. Színházi- és pódium előadások, filmvetítések, irodalmi és zenés estek, találkozók hétfő esténként beszélgetéssel. – Az egyetemistákat egyrészt a kínálat színességével, másrészt az időpontokkal és természetesen kedvező árral próbáltuk megszólítani. Szintén újdonság, hogy van – kizárólag - őket megszólító bérletünk, ami akár tíz előadást is tartalmazhat. Az Éjszurkáló programban alternatív, elvontabb, művészileg különleges előadásokat fogunk bemutatni, melyek után lehetőség nyílik beszélgetni a színészekkel és alkotókkal- számolt be róla Kellerné Egresi Zsuzsanna.

Nem kínálnak zsákbamacskát

 Megszokott, hogy a Petőfi Színház társulatának előadásain kívül vendégprodukciókat is színpadra állítanak. Az eddigi években nem lehetett előre tudni, mely darabokat láthatják az érdeklődök a vendégjáték bérletben, az idén azonban konkrét előadásokat tartalmazó bérletet kínál a színház. Vannak közöttük határon túli produkciók is, de országosan sikeres előadásokkal érkezik a Győri Balett, a Soproni Petőfi Színház és az Új Színház is.

A gazdasági válság a kulturális életet sem kímélte, így a színházban is észrevenni, hogy az emberek kevesebbet költenek. – Jobban meggondolják hogy mennyi pénzt áldoznak színházjegyekre, illetve inkább az olcsóbb jegyeket és bérleteket keresik. A kedvező ár lett a  mérvadó a választásnál.  Sajnálattal tapasztaltuk, hogy olyan bérlőink, akik 30-40 éve premierbérletes volt, most kénytelen olcsóbb bérletet váltani – mesélte Kellerné  Egresi Zsuzsanna.

 

Megyei színház

Megyei fenntartású színházként fontos feladatunk, hogy a megyében minél több helyre eljussanak előadásaink. Ehhez nagyon jó kezdeményezés a Koffer Színház, mely produkcióival bármilyen településen képes igazi színházat varázsolni. Több helyen játszottunk már a Koffer Színházzal és számos helyről érdeklődnek iránta. Szép úton indultunk el – mondja a legnagyobb változást az értékesítési vezető.

 - A színházi nyíltnap, mely szeptember 10-én és 11-én került megrendezésre, a bérletezési kampány ennek fontos része volt. A veszprémi polgárokat közelebb hoztuk a színházhoz, betekintést nyertek a kulisszák mögé, találkozhattak a színészekkel. Ingyenes koncerttel, előadással, szombaton gyermek-felnőttprogrammal vártuk az ide látogatókat. Aki bérletet szeretett volna váltani, ezeken a napokon a legkedvezőbb árakat kapta, sőt még sorsoláson is részt vehetett – hívta fel a figyelmet a legutóbbi színházi programra.

 

Janni Anikó
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.