A MÁV-csoport előzetes tájékoztatása szerint a 474 millió forint értékű fejlesztéssel a tóparti város teljes helyi járati flottája megújul.
Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere a buszok csütörtöki átadása alkalmából a helyi pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy a városban az elmúlt években megújult a vasútállomás és az autóbusz-pályaudvar környéke, villamosították az észak-balatoni vasútvonal főváros felé tartó szakaszát, most pedig a helyi járati autóbusz-flottában jelennek meg elektromos autóbuszok.
A polgármester kiemelte: a Balatonfüreden a MÁV a helyi tömegközlekedési szolgáltató, az új buszok pedig egyrészt szolgálják a nyári idegenforgalmat, másrészt a helyieket is, akik egész évben használják a közösségi közlekedést.
Kunfalvi Gábor, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. zöld mobilitási irodavezetője elmondta: a projektben összesen húsz elektromos autóbuszt adnak át, ebből három érkezett Balatonfüredre. A Zöld busz program célja a közlekedés és a közösségi közszolgáltatások zöldítése, a három új balatonfüredi elektromos autóbusz 1300 fa éves szén-dioxid megkötését váltja ki - mutatott rá.
Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy magyar gyártó buszai érkeztek Balatonfüredre, ahol a korábbinál korszerűbb és kényelmesebb szolgálatatást nyújtanak.