A Menhely Alapítvány felkérésére végzett, februári felmérés szerint a hajléktalanok számaránya a népességszámhoz képest egyes vidéki településeken – többek között Veszprémben - kiemelkedően magas.
A Lehet Más a Politika veszprémi képviselőjelöltjei szerint a hajléktalanság alapvetően társadalompolitikai és emberi jogi kérdés. A megoldás a hajléktalanok otthonhoz juttatása. Ehhez a lakhatáshoz való jog alkotmányba foglalására és érvényre juttatására, a lakástámogatások igazságosabb elosztására, a lakásfenntartási támogatás kiterjesztésére és radikális növelésére, egy kiterjedt szociális bérlakás szektor kialakítására, és a hajléktalanellátó intézményrendszer fejlesztésére van szükség.

Hegyeshalmi Botond és Steinkohl Lászlóné
- Helyi szinten is cselekednünk kell - az LMP veszprémi képviselőjelöltjei úgy látják a hajléktalanságról városunkban is sokan a közösséget kívülről fenyegető veszélyként beszélnek, ahelyett hogy a közösség saját, belső problémáját látnák benne. Ezért felhívták a figyelmet arra, hogy a hajléktalanság nem esztétikai és rendészeti probléma, hanem a társadalom által megtermelt javak elosztásának, a jóléti intézményrendszernek, a munkaerő- és lakáspiacnak az anomáliája. Ezen csak átgondolt, az elesettek felé odaforduló önkormányzati stratégiával változtathatunk. Hangsúlyozták, hogy nem az eddig is aktív feladatátvállaló egyházi, civil szervezeti segítségnyújtást, hanem az önkormányzati tevékenységet keveselljük.
A 11. számú választókerület a Csatár-hegy és a Gulya-domb révén különösen is érintett a hajléktalankérdésben, és ezeken a területeken a probléma megoldása szorosan összefügg az LMP környezet-rehabilitációs programjával, amelynek keretében hajléktalanok számára is munkahelyek teremthetők. A körzet LMP-s képviselőjelöltje Hegyeshalmi Botond, orvostanhallgatóként is fontosnak tartja, hogy a hajléktalanok orvosi ellátása széles körben biztosított legyen.
A 2. számú választókerület LMP-s jelöltje Steinkohl Lászlóné emlékeztet arra, hogy a hajléktalanok a tél közeledtével a lakótelepekre húzódnak be. A fedél nélküliek még inkább a lakosság látóterébe kerülnek.