Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szocialista riadalomkeltés a parkoló eladása?

2010. szeptember 17. 15:40
Riadalmat keltett a szurkolók között a Veszprém Aréna melletti parkoló eladásának a híre.

Élénk reagálást váltott ki a városban a szocialisták közlése, hogy a Veszprém Aréna  előtti parkoló áruba bocsájtásával az önkormányzat egyik zsebből a másikba csorgatja a pénzét, s  hogy ebből eredően nyilván fizetőssé válik a sportlétesítmény előtti parkoló.

– Az önkormányzati választási kampány lendülete a szocialista társainkat levitte a józan ész útjáról - kommentálta a történteket Porga Gyula alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón szeptember 17-én.


Porga Gyula

- Ez a rémhír éppen azt a civil csoportot érinti, akikre büszkék vagyunk és lehetünk. Polgármesterjelöltként az a feladatom, hogy megvédjem a szurkolókat, akiket a közelmúltban egy találkozó alkalmával nyugtattam meg arról, hogy az Aréna melletti parkoló nem lesz fizetős. Bízom benne, hogy a mai találkozónk megnyugtató és eredményes volt – számolt be róla Porga Gyula.


Remport Csaba

- A sajtóban megjelent állítások nyugtalanságot keltettek  – reagált a történtekre a szurkolók nevében Remport Csaba, a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke. – Porga Gyula megnyugtatott minket, hogy a jövőben sem lesz fizetős a parkolás, amely egyébként fizikai képtelenség is lenne.

A legfőbb kérdés azonban megmarad: miért venné meg bárki is a parkolót, ha nem profitál belőle? Az Aréna nem önkormányzati tulajdon, csupán az alatta lévő telek, így a parkoló is. Az alpolgármester elmondta, ezzel szeretnék elérni, hogy az önkormányzati tulajdonú ingatlanoknak azonos legyen az üzemeltetője.

Janni Anikó
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.