Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Közösségi tervezés indult a Mester utca és környékének megújítására

2025. november 1. 12:03
Pénteken tartották a Mester utca és környékének akcióterületi tervét előkészítő első lakossági fórumot, amely a közösségi tervezés jegyében zajlott. A rendezvényen Kovács Áron önkormányzati képviselő, valamint a tervezésben résztvevő szakértők ismertették a folyamat célját és módszertanát, a lakók pedig kérdéseikkel és javaslataikkal járultak hozzá a munka elindításához.

Kovács Áron bevezetőjében személyes élménnyel idézte fel kapcsolatát a városrészhez: tíz évvel ezelőtt még nem volt képviselő, de már akkor is foglalkoztatta a Mester utca rendezetlen állapota. Elmondta, hogy korábban, 2011-ben készült ugyan egy nagyívű fejlesztési elképzelés, amely egy új sugárút kialakítását tartalmazta, ám ezt végül a zöldterületek veszélyeztetése miatt elvetették. A most induló akcióterületi terv ehelyett a meglévő városi szövet élhetőbbé tételére törekszik.

A fórum célja az volt, hogy a tervezők első kézből gyűjtsenek információkat az itt élőktől. A kérdések és észrevételek széles skálán mozogtak: szó esett a gyalogos- és gépjárműforgalom rendezéséről, a parkolási nehézségekről, új buszmegállókról és szelektív hulladékgyűjtőkről, valamint a zöldfelületek fejlesztéséről. Többen sürgették a Mester utca mentén zajló építkezés befejezését, illetve felvetették a V-Bike dokkoló és új köztéri világítás szükségességét is.

A szakértői csapat – Lamos Péter és Szabó Ágnes infrastruktúra-felelős, Fodor Anita zöldfelületi tanácsadó, valamint Dulicz László közlekedési szakértő – hangsúlyozta: a tervezés alapja a közösségi párbeszéd. „Nem klasszikus lakossági fórumról van szó, hanem egy olyan folyamatról, amelyben a lakók visszajelzései minden fázisban alakítják a tervet” – mondta Dulicz László.

A Mester utcát, az Ibolya, Mártírok, Cserepes és Almádi utcák által határolt területet érintő akcióterv 2026 áprilisáig készül el. Külön közlekedési és infrastrukturális tervet dolgoznak ki, de a megvalósításhoz később költségvetési forrásokra lesz szükség.

A lakók többek között a parkolási káoszt, a szabálytalan megállásokat és a helyhiányt is szóvá tették. Kovács Áron elismerte, hogy a helyzet tarthatatlan, de jelezte: a rend helyreállítását nemcsak önkormányzati, hanem lakossági felelősség is segítheti.

A fórum végén Kovács Áron hangsúlyozta: felelőtlen ígéreteket nem fog tenni, a cél a megvalósítható fejlesztési irányok kijelölése. A következő hónapokban további egyeztetések várhatók, ahol a lakók újra beleszólhatnak abba, milyen legyen a Mester utca és környéke jövője.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38 Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem közélet Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. ma 10:03 Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.