A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséghez látogatott el székesfehérvári programja keretében dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. A közigazgatási és igazságügyi miniszter megbeszélést folytatott a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnökével, dr. Cser-Palkovics Andrással valamint az ügynökség ügyvezető igazgatójával, dr. Temesvári Balázzsal, majd az ügynökség munkatársaival találkozott és személyesen is tájékozódott a szervezet egységeinél folyó munkákról.
A látogatás végén tartott sajtótájékoztatón dr. Navracsics Tibor elmondta, a találkozó keretében lehetőség nyílt arra, hogy megbeszéljék azokat a dolgokat, amelyeknek következtében a Közép-dunántúli régió ismét az ország egyik legdinamikusabban növekvő régiójává tud válni; olyan dinamikusan fejlődő régióvá, ahol egyetlen térség sem szenved hátrányt mások kárára. Nem egyszerű dolog ez, hiszen a fejlesztési ügynökségnek meglehetősen viharos volt a múltja, közelmúltja; több olyan probléma is adódott-részben az uniós pénzek felhasználásával, részben vezetési, közpénz-felhasználási kérdésekben-, amelynek következtében sok szempontból tiszta lappal kell kezdeni a régió fejlesztését- fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. dr. Navracsics Tibor kiemelte: a jó személyes kapcsolat is lehet az egyik biztosíték arra vonatkozóan, hogy a régió megyéit nem egymással rivalizálva, hanem egymást segítve lehessen fejleszteni. Intenzív a párbeszéd a régió legjelentősebb városai között, a kormány teljes támogatását biztosítja a régió fejlesztési terveinek megvalósításához, ahol a cél a közösségek, vállalkozások segítése, a gazdasági növekedés beindítása és megtartása, a munkahelyteremtés. A miniszterelnök-helyettes szerint a régiónak ezen a területen példát kell mutatnia a közeljövőben, be kell bizonyítani az itt lakó polgároknak, hogy új, felelős vezetése van a régiónak, a megyéknek, a városoknak a fejlesztéspolitika tekintetében is.

A sajtótájékoztató keretében megyénként ismertették azokat a legújabb nyertes KDOP-s pályázatokat, melyekről az elmúlt egy-két hónapban született támogató döntés.
Veszprém megye részéről Porga Gyula Veszprém alpolgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, ez a régió akkor lehet sikeres, ha kistelepülései, városai, nagyvárosai is fejlődnek, ez közös érdek. A régió fejlődését a párbeszéd és az együttműködés csak segítheti- fogalmazott.
Porga Gyula bejelentette Veszprém megyében 15 nyertes pályázat esetében született támogató döntés, az általuk elnyert vissza nem térítendő európai uniós támogatás összege közel 2,4 milliárd, a fejlesztések összköltsége pedig meghaladja az 5,5 milliárd forintot. Veszprémben a Séd parti Malom Panzió és Látvány sörfőzde építésére 155 millió forintot, az „Ezüsthíd”, első osztályú panzió építésére szintén 155 millió forintot valamint a „"Wellnes völgy Veszprémben" elnevezésű projekt megvalósítására 134 millió forint összegű támogatást nyertek el a pályázók. Veszprém alpolgármestere hozzátette, emellett uniós támogatással Pápán új szálloda létesül, bővítik a sümegi Hotel Kapitány szállodát és fejlesztik a pulai lovas parkot is.
A sajtótájékoztató végén dr. Temesvári Balázs a KDRFÜ ügyvezető igazgatója elmondta, az ügynökség működésével kapcsolatban is fontos küldetés a partnerség, az együttműködés elvének elmélyítése és gyakorlati megvalósítása, valamint a szolgáltató jelleg erősítése. Az ügyvezető igazgató hangsúlyozta: megkezdődött a szervezetnél az az átfogó jogi, gazdasági és pénzügyi átvilágítás, amely szükséges ahhoz, hogy az ügynökség valóban tiszta lappal tudja folytatni a munkáját.


