Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Esős napok után, derűs hét

2010. szeptember 18. 6:12 // Forrás: MTI, origo.hu
Szombaton is borult ég lesz a jellemző, csak rövid időszakokra vékonyodhat el a felhőzet. Többször számíthatunk ismétlődő esőre.

Szombaton hajnalban még sokfelé várható eső, de a délelőtt folyamán lassan szűnni kezd a csapadék. Gyenge vagy mérsékelt északnyugati szél mellett 10 és 14 °C közötti minimumokra van kilátás, többfelé pára- és ködfoltok jelenhetnek meg. Napközben sok lesz a felhő felettünk, de csapadék inkább csak délnyugaton valószínű. Északkeleten délután a Nap is előtűnhet. Mérsékelt marad a légmozgás, délutánra 15-19 °C várható, délnyugaton, ahol később szűnik meg a csapadék lehet kicsit hűvösebb.

Vasárnap reggel délnyugat felől ismét egy csapadékzóna érkezik, és ott hajnalban már többfelé várható eső. A keleti, északkeleti szél gyenge lesz, többfelé pára- és ködfoltok jelenhetnek meg. 9 és 14 °C közé hűl a levegő.


forrás: MTI

Orvosmeteorológia

Szombaton kezdetben hidegfronti, majd később gyenge melegfronti hatás várható. Nőhet a reakcióidő, az érzékenyeknél fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés, dekoncentráltság léphet fel. Többfelé átmenetileg eláll az eső, így alkalmas lesz az idő egy kis sétára a csapadékos péntek után. Fogyasszunk vitaminokban gazdag ételeket, sok gyümölcsöt és zöldséget, kezdjük el felkészíteni szervezetünket az őszi időszakra!

Közlekedésmeteorológia

Szombaton eleinte még sokfelé várható eső, így ezeken a tájakon gyakran csúszós útszakaszokkal, vízátfolyásokkal találkozhatunk. A párás, csapadékos időben csökkenhet a látástávolság, tartsunk nagyobb követési távolságot. Reggel néhol pára- és köd képződhet, ezeken a területeken is rövidebb lesz a belátható útszakasz hossza. Vezessünk óvatosan, körültekintően! Balesetmentes közlekedést kívánunk!

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.