Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szalay-Bobrovniczky: Magyarország HIMARS rakétatüzérségi rendszer beszerzését készíti elő

2025. november 9. 13:39 // Forrás: mti
Washingtonban folytatott tárgyalásokat a HIMARS rakétatüzérségi rendszer beszerzéséről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Pentagonban zajlott megbeszélések során a felek egy 3–5 éves időtávban megvalósuló, amerikai kongresszusi jóváhagyáshoz kötött fegyverbeszerzési programról egyeztettek – erről maga a miniszter számolt be a közmédiának a hazafelé tartó repülőúton. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Szalay-Bobrovniczky hangsúlyozta: a mostani tárgyalások új fejezetet nyitottak a magyar–amerikai védelmi együttműködésben, hiszen a Trump-adminisztrációval „el is hárultak azok a politikai akadályok”, amelyek korábban a Biden-kormányzat idején megnehezítették a hadiipari együttműködést. Mint mondta, a korábbi amerikai döntéshozók politikai okokból több olyan, már előkészített beszerzést is leállítottak, amelyek esetében Magyarország már fizetett megrendeléssel rendelkezett.

A honvédelmi miniszter szerint mostanra viszont „egyértelmű a nyitottság” az amerikai fél részéről. A magyar haderőfejlesztési program tízéves távlatban határozza meg azokat a technológiai területeket, ahol a legkorszerűbb eszközök beszerzését tervezik – ezek között a rakétatüzérség kiemelt helyet kap.

„A HIMARS az a technológia, amely Magyarország stratégiai védelmi elrettentő képességét jelentősen kiterjesztené. Ez a rendszer lehetővé tenné, hogy a magyar honvédség hatékonyabban reagáljon a térség biztonsági kihívásaira” – fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky megerősítette: a HIMARS szerepel a magyar beszerzési listán, és a tervek szerint több tüzérségi eszköz, valamint rakéták vásárlásáról is szó van. Pontos számokat nem közölt, de elmondása szerint a 2023-as sajtóértesülésekben említett 20–24 eszköz és mintegy 100 rakéta nagyságrendileg reális lehet.

A folyamat azonban hosszadalmas: „A HIMARS kifejezetten keresett fegyverrendszer, ezért a beszerzéseknél sorállás van. Egy 3–5 éves időszakban reálisan elérhetőnek tartom a megvalósítást” – tette hozzá.

A költségekről szólva a miniszter óvatosan fogalmazott. Mint mondta, a végösszeg sok tényezőtől függ, hiszen az eszközök mellett az infrastruktúra, a kiképzés és a logisztikai háttér fejlesztése is része a programnak. „Egy ilyen komplex rendszer beszerzése nemcsak az árfolyamtól és a gyártási kapacitásoktól függ, hanem attól is, milyen ütemben tudjuk a hazai felkészülést biztosítani” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A miniszter szerint a HIMARS-beszerzés a magyar haderő modernizációjának egyik kulcseleme lehet, amely hosszú távon erősíti Magyarország stratégiai pozícióját a NATO-n belül.

vehir.hu
további cikkek
Veszprémből üzent Magyar Péter a türelmetleneknek Magyar Péter Veszprémből üzent Magyar Péter a türelmetleneknek Szombat délután Veszprémben a Zeneiskola előtti parkban indította őszi országjárását Magyar Péter miniszterelnök. A kormányfő az eseményen tőle szokatlan módon reagált az elmúlt hónapok kritikáira, többek közt a „Facebook-kormányzásra”, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőjének viharos kinevezésére, de szót ejtett a Tisza Szigetek jövőjéről, a beígért elszámoltatás menetrendjéről, valamint a közbeszéd állapotáról is. tegnap 19:35 Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani közélet Orbán Viktor: ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani Az a dolgunk, hogy készen álljunk, ha az országnak szüksége van ránk, akkor ránk lehet számítani - mondta Orbán Viktor a Somogy vármegyei Kötcsén szombaton. tegnap 15:48 Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban kultúra Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. tegnap 7:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.