Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Trianon üzenete: megalázhatnak minket, de meg nem törhetnek

2008. június 4. 22:02 // Forrás: mno.hu
Trianon üzenete számunkra az, hogy megalázhatnak minket, de meg nem törhetnek – mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerdán Sümegen, a város Trianon emlékműve alapkövének letételekor.
„Trianon a nemzeti együvé tartozás ünnepe. (...) ha összefogunk, ha összetartozunk és ha erős Magyarországot, erős jövőt akarunk építeni, akkor Trianont fejben tartva és a nemzeti együvé tartozásra, a nemzeti akaraterőre építve újra tudjuk építeni ezt az országot” – fogalmazott az ellenzéki politikus. Mint mondta, Trianonra, az első világháborút lezáró, 1920. június 4-i békediktátumra, Magyarország területének megcsonkítására a kommunizmus évtizedei alatt nem lehetett emlékezni. Megpróbálták elvenni a magyar nemzet emlékezetét, megpróbálták kitörölni történelmének egyes mozzanatait, abban bízva, hogy „ezzel életerejét is megtörik” – fűzte hozzá.
Egy közösség elpusztításának – mondta – a fizikai megsemmisítés mellett vannak kifinomultabb eszközei is: elveszik a tankönyveit, az iskoláját, a történetírását, a nyelvét, vagyis „elveszik a kultúráját, az emlékezetét”. „Trianon esetében, és tegyük hozzá, 1956 esetében is erre történt kísérlet” – mondta a Fidesz politikusa, megjegyezve: végül győzött a történelem, az emlékezet és a nemzet életereje. „Hiszen azok az emberek, akik megpróbálták kitörölni emlékezetünkből Trianon emlékét, ma kényszerűen, fejüket lehorgasztva, de ott vannak a trianoni emlékműveknél, és saját pártjuk nevében, ha szégyenkezve is, de egy-egy szál virágot, vagy koszorút elhelyeznek” – mondta az ellenzéki politikus.
A 2004. december 5-i, a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazásra utalva Navracsics Tibor azt mondta: „Különös fájdalom, hogy ezúttal nem idegen hatalmak erősíttették meg velünk a trianoni békediktátumot, hanem magyar politikai pártok” – mondta a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: „azért kampányoltak, hogy azt, amit Trianonban megpróbáltak a magyar nemzetre ráerőltetni, azt ezúttal a magyar nemzet önként vegye magára”. Navracsics Tibor szerint „ideiglenes csatákat” nyerhetnek, de végül „a nemzeti szolidaritás, a nemzeti együvétartozás fog győzedelmeskedni”. Végh László, Sümeg alpolgármestere az ünnepségen elmondta: a város Trianon emlékműve egy két és félméter magas kőoszlopon álló, 2,4 méter szárnytávolságú turulmadár lesz, és a jövő évi Trianon-ünnepségen avatják majd fel. A leendő emlékmű alapkövét Navracsics Tibor, Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Közgyűlés fideszes elnöke, Sümeg országgyűlési képviselője és Rédei Zsolt, a város polgármestere rakta le.
Beke G. László
további cikkek
Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak Bér-, albérlet-, utazási és képzési támogatást kapnak a 30 év alattiak A kormány Ifjúsági garancia plusz programja négy pillérre épül: bértámogatásra, lakhatási és utazási támogatásra, valamint átképzésre - ismertette Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. ma 11:48 Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Ingyenes európai vonatbérletre pályázhatnak a 18 éves fiatalok Azok a fiatal felnőttek, akik ebben a tanévben töltik be a 18. életévüket, és szeretnék bejárni Európát, kedd déltől két hétig újra regisztrálhatnak az ingyenes, Európa 32 országába érvényes Interrail vonatbérletre - tájékoztatott a MÁV-START. ma 9:11 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra választás 2024 Nehezen, de sikerült megegyezni: összeállt az Adamecz-Gerstmár páros a választásra Hétfő délelőtt hivatalosan véget ért az a több hónapig tartó politikai egyezkedés, aminek a végén Gerstmár Ferenc LMP-s baloldali önkormányzati képviselő az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért civil összefogáshoz csatlakozott. Ezzel együtt nyilvános lett az a tizenkét fős lista is, amivel elindulnak a júniusi önkormányzati választáson. tegnap 19:20 Irán megtámadta Izraelt, Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot iráni drón- és rakétatámadás Irán megtámadta Izraelt, Orbán Viktor összehívta a Védelmi Tanácsot Iránból több száz drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka óta. A légitámadások következményeinek értékelésére Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot a Karmelita kolostorba. 2024. április 14. 10:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.