Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
10°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
10°C

Urbanisztikai helyett ökológiai városfejlesztést!

2025. november 19. 12:03
Csak azok a városok lesznek fenntarthatóak, ahol urbanisztikai helyett ökológiai városfejlesztésekben gondolkodnak – ez a lényegre törő mondat kedden délelőtt hangzott el Veszprémben a BiodiverCity városi fenntarthatósági projekt zárókonferenciáján, ahol a döntéshozók ilyen jellegű elképzelései mellett a Veszprémben élő rovar- és madárfajok helyzetéről, sőt szokásairól is szó volt.

Az elmúlt időszakban számos alkalommal találkoztak hazai és nemzetközi szakértők Veszprémben, hogy BiodiverCity projekt keretében együtt lépjenek egyről a kettőre a városi biodiverzitás megőrzése, sőt növelése érdekében. Közben pedig konkrét fejlesztések megvalósításán is dolgoztak, amelyek közül kettő úttörő módon már el is indult Veszprémben.

Kedden a Pannon Egyetemen tartott zárókonferencián ezeket is bemutatták a szakemberek, mintegy esszenciája az elmúlt időszaknak.

A konferencia megnyitóján Kovács Áron, önkormányzati képviselő, fenntarthatósági tanácsnok úgy fogalmazott, „meggyőződésem, hogy a jövőben csak azok a települések lehetnek élhetők, amelyek a környezeti fenntarthatóságot a lehető legkomolyabban veszik. A városok üzemeltetésében és fejlesztésében kiemelt szerepet kell kapnia a természetalapú megoldásoknak, a valóban fenntartható eszközöknek és módszereknek. A hagyományos urbanisztikai szemléletmódot fel kell váltania ökológiai szemléletű várostervezésnek.”

Hozzátette, a BiodiverCity keretében Veszprémben megvalósult a városi méhészkedés, és múlt pénteken elkészült az első közterületi esőkert is, aminek beépítését a munkacsoport tagjai önkéntesen vállalták.

Hogy az ilyen gondolkodásnak és főleg a konkrét projekteknek miért is van fontos szerepe, arról Dr. Domokos Endre, a Pannon Egyetem docense beszélt, aki felhívta a figyelmet arra, az hogy mennyire ellenálló valami, nagyban függ a környezetének változatosságáról. Ez ugyanúgy igaz az emberre, mint a városi környezetre is. A biodiverzitás pedig erről szól, hogy megóvják és gyarapítsák a különböző fajok jelenlétét a városban.

Nyitóelőadásában Dr. Liker András, viselkedésökológus a városi biodiverzitás értékeiről és megőrzésének lehetőségeiről beszélt. Elmondta, a társadalomban egyre inkább növekszik az igény a természetes területek növelésére, ugyanakkor példákat is mutatott olyan problémákra és konfliktusokra, amit az urbanizálódott állatok jelenléte okoz.

Dr. Liker András csapatával az elmúlt években tudományos alapossággal mérték fel a veszprémi mintaterületek változását, a mostani előadásában ezeket az eredményeket összegezte.

Ezekből kiderült, hogy a tápláléklánc szempontjából a városi rovaroknak is kitüntetett szerepe van, hiszen a különböző madárféléknek szolgálnak élelem gyanánt, mellette pedig a beporzásban is szerepet vállalnak. Ellenpéldaként egy kínai gyümölcsöst hozott, ahol a virágok beporzását már az emberek kézi eszközökkel végzik, mivel eltűntek a rovarfajok a környékről.

Veszprémben az ilyen tendenciákat próbálják megállítani és közben folyamatosan vizsgálják az állatok szokásait. A széncinege odúkat kamerákkal figyelik, valamint néhány madárra jeladókat szereltek, hogy nyomon tudják követni, mely területeket részesítenek előnyben, ha táplálékszerzés céljából repülnek ki.

Ezekből a kutatási eredményekből kiderült, hogy főleg a nagy lombú, őshonos fákat keresik a madarak, ahol több hernyót találnak. A városgazdálkodásban ezt a bioritmust segítve már most vannak olyan kezdeményezések, amelyek például az avarréteg megóvását célozzák, illetve a holt fák megtartását, amely jó élőhelynek bizonyul egyes fajok számára, de ide sorolható a vadvirágos kertek kialakítása is a város több pontján.

A konferencia egy városi sétával zárult, ahol a résztvevők megtekinthették azokat a megoldásokat, amelyekről a szakmai előadások során szó volt.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Kertet építettek az esőnek fenntarthatóság Kertet építettek az esőnek Elkészült az első városi esőkert Veszprémben, ami kevésbé látványos, de hatékony példája, hogyan lehet a városi környezetben is gátat szabni az egyre szélsőségesebbé váló időjárás hatásainak. Az esőkert lényege egyszerű: tartsák ott a vizet, ahová lehull. 2025. november 25. 12:15 A fiatalok kilencven százaléka foglalkozik a klíma kérdésével közélet A fiatalok kilencven százaléka foglalkozik a klíma kérdésével A Pannon Egyetemen vette kezdetét az UNICEF Magyarország és az Alapértékek Nonprofit Kft. közös kezdeményezése, az Egyetemi Klíma Roadshow, amely az ország különböző pontjain kívánja megszólítani a fiatalokat, a szakértőket és a döntéshozókat a fenntarthatóság és a klímaváltozás kihívásairól. A közönség soraiban a Veszprémi Szakképzési Centrum diákjai és a Pannon Egyetem hallgatói voltak.   2025. november 15. 13:35 A fenntartható síelés új kultúrája életmód A fenntartható síelés új kultúrája Ahogy beköszönt a tél, a hegyek hóval borított csúcsai újra csábítanak: síelni, kikapcsolódni, kiszakadni a városi zajból. A friss hegyi levegő, a csend és a természet közelsége semmihez sem fogható érzés – de mindezt megélhetjük úgy is, hogy közben vigyázunk a bolygónkra. A fenntartható síelés nem elérhetetlen álom: néhány tudatos döntéssel máris sokat tehetünk a környezetért anélkül, hogy az élményből bármit is fel kellene adnunk. 2025. november 5. 11:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.