Az ünnepi beszédben elhangzott, hogy az alkalom legnagyobb értéke az a közösségi jelenlét, amely több generáción ível át, hiszen az intézmény 1986. szeptember 1-je óta ugyanazzal az elkötelezettséggel fogadja a sajátos nevelési igényű gyermekeket. A negyven év során folyamatos fejlődés, pedagógiai bővülés és szakmai megújulás kísérte az intézmény munkáját, amely ma már az óvodától a középfokig kínál fejlesztési és oktatási lehetőségeket, egyéni terápiás módszerekkel és széles körű szakmai együttműködésekkel kiegészítve.
A jubileumi hét már november 10-én megkezdődött, amikor az intézmény kollégiumának nevelői és tanulói megkoszorúzták Dr. Kozmutza Flóra sírhelyét Budapesten. Ezt követően a Veszprémi Petőfi Színház tartott ünnepi előadást, majd közös programokkal, bábszínházi előadással és könyvtári foglalkozásokkal folytatódott a hét.
A díszünnepség kiemelkedő pillanata volt Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselőjének felszólalása, aki beszédét azzal a mondattal kezdte, hogy „az első szó, ami eszembe jut, az a szeretet”. Ezzel azonnal megadta az ünnepség érzelmi alaphangját, és hangsúlyozta, hogy
a Kozmutza Flóra iskola közössége évtizedek óta olyan biztonságot, stabilitást és hiteles pedagógiai jelenlétet teremt, amelyre méltán lehet büszke Veszprém és a térség.
Rámutatott arra, hogy a szülők számára a legfontosabb a gyermekek biztonsága, s ehhez olyan intézmény szükséges, amelyben a gyermekek valódi figyelmet és feltétel nélküli elfogadást kapnak.
A képviselő szerint a pedagógusok, a szülők és a diákok közössége olyan erőt képvisel, amely negyven éve működteti és fejleszti az intézményt, és amely a jövőben is biztos alapot jelent.
A műsor zenei részében az intézmény nevelőinek kórusa adott elő megzenésített József Attila-művet, amely finom líraiságával tovább erősítette az esemény ünnepi hangulatát.
A jubileumi hét pénteki napján szakmai programmal folytatódik a rendezvénysorozat: Dr. Radványi Katalin egyetemi oktató „Fogyatékos gyermek a családban” címmel tart előadást az „Esélyt a gyermekeknek” program keretében, amely a szülők és társintézmények számára kínál aktív, gondolkodásra ösztönző szakmai fórumot.
A negyvenéves jubileum a történelmi évforduló mellett a közösség által létrehozott és megőrzött pedagógiai értékek ünnepe. A résztvevők egyértelműen megfogalmazták, hogy a múlt tapasztalatai és a jelen eredményei biztos irányt mutatnak a következő évtizedek munkájához, és a szeretet, amelyről az ünnepi beszéd első mondata szólt, továbbra is az intézmény legmeghatározóbb ereje marad.


