Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hárommillió elöregedett autó a magyar utakon

2010. szeptember 21. 0:12
A felmérés szerint Magyarország a régiós rangsor második felében helyezkedik el, ezer főre átlagosan 360 jármű jut.

Tömeges autócserére lehet égető szükség néhány éven belül Magyarországon, több mint hárommillió elöregedett autó rója a magyar utakat – derül ki az Ernst & Young autóipari jelentéséből. A régiós tanulmány arra is rámutat, hogy az egy főre jutó autók számában is van még fejlődési lehetőség Magyarországon.

– Az nem kérdés, hogy szükség van a magyar autópark fiatalítására. Az azonban még nyitott kérdés, hogy a magyar fogyasztók inkább új autókat vásárolnak majd, vagy némileg fiatalabb használt nyugati járművek mellett döntenek. Ebben a folyamatban a kormányzati döntéseknek is nagy szerepük lesz– mondta Heinczinger Róbert, az Ernst & Young adópartnere.

Az Ernst & Young régiós jelentéséből az is kiderül, hogy a magyarországi autópark átlagos életkora meghaladja a tizenegy évet, ez azonban még mindig kedvezőbb a régió többi államához viszonyítva. Szlovákiában tizenhárom, Csehországban és Lengyelországban tizennégy év az átlag. A tanulmány arra is kitér, hogy például Romániában a gépjárművek ötven százaléka nem felel meg az uniós károsanyag-kibocsátási előírásoknak.
 

A felmérés szerint az autóellátottságot tekintve Magyarország a régiós rangsor második felében helyezkedik el, ezer főre átlagosan 360 jármű jut hazánkban. Ezzel Magyarország megelőzi Szlovákiát és Romániát, elmarad azonban a cseh és a lengyel átlagtól. Szlovákiában valamivel több mint 350, Romániában pedig kevesebb mint 250 autó jut ezer emberre, míg a Magyarországgal leginkább összemérhető Lengyelországban és Csehországban ez az arány meghaladja az ötszázat.
 

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.