Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A fiatalok legfontosabb döntésében segített a Pannon Egyetem

2025. november 22. 13:01
Ismét nagy érdeklődés mellett tartották meg a Pannon Egyetem nyílt napját Veszprémben. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Pénteken a Pannon Egyetem aulájában felvonult a felsőoktatási intézmény összes képzése, valamint duális partnerei is jelen voltak kiállítóként, hogy az érettségi előtt álló fiatalok első kézből tudjanak tájékozódni, hogy milyen lehetőségek várnak rájuk a Pannonon.

Az egyetem nem csak papíron akar hallgatóbarát lenni – ezt már Dr. Abonyi János rektor mondta a nyílt nap nap megnyitóján. A Pannon Egyetem hallgatói létszáma egyébként az elmúlt évtized legmagasabb szintjét érte el. Az októberi statisztikák szerint több mint hatezer aktív hallgató vesz részt az egyetem képzéseiben, de, ahogy a nyílt nap érdeklődése is mutatta, ez a szám vélhetően még inkább emelkedni fog a jövőben.

Abonyi János hangsúlyozta, az egyetem sikerét ők abban mérik, ha mindenki, aki kapcsolatba kerül az intézmény, legyen az hallgató, oktató, vállalkozás, azok nyerjenek ezzel a kapcsolattal.

A hallgatók szempontjából ez az jelenti, hogy több kompetenciafejlesztő programot is indítottak, egyrészről, hogy szükség esetén felzárkóztassák őket, vagy pedig segítsenek még inkább előhozni belőlük azokat a képességeket, amelyekben valóban tehetségesek.

A hallgatóközpontúság tehát ebben is tetten érhető a Pannonon, illetve igyekeznek a munkaerőpiaci kihívásokra is reagálni. „Sok cég pályakezdő kollégákat keres, de többéves szakmai tapasztalattal. Ennek az ellentmondásnak a feloldására fejlesztjük a duális programunkat.” – Abonyi János elmondta, több, mint kétszáz duális partnerrel rendelkezik az egyetem, így már sok hallgató a tanulmányai alatt kipróbálhatja magát és hasznos tapasztalatokat szerezhet a munka világában. De, ha valaki a tudományos kutatásokba szeretne bekapcsolódni, vagy éppen a sportkarrierjében tovább haladni, a Pannon Egyetemen erre is vannak lehetőség, emelte ki a rektor.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Napenergia és adrenalin a Balatonon Pannon Egyetem Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. 2026. augusztus 31. 14:56 Pótfelvételi: több mint 400 új hallgató jutott be a Pannon Egyetemre közélet Pótfelvételi: több mint 400 új hallgató jutott be a Pannon Egyetemre Újabb sikeres felvételi időszakot zárt a Pannon Egyetem: a csütörtökön kihirdetett pótfelvételi ponthatárok alapján 407 jelentkező nyert felvételt az intézmény képzéseire, így ők szeptembertől már pannonos hallgatóként kezdhetik meg tanulmányaikat. 2026. augusztus 29. 1:18 A Pannon Egyetemen kutatják a képességet, ami megvédhet minket az algoritmusoktól közélet A Pannon Egyetemen kutatják a képességet, ami megvédhet minket az algoritmusoktól Lehetséges-e megélni a százévesek nyugalmát egy olyan felgyorsult világban, ahol másodpercenként algoritmusok harcolnak a figyelmünkért? A Pannon Egyetem kutatói szerint a technológia elutasítása helyett egy eddig kevésbé ismert szellemi tőke, a digitális érzelmi intelligencia (DEQ) jelentheti a megoldást. Segítségével a digitális zaj kellős közepén is felépíthetjük saját, modern „kék zónánkat”. 2026. augusztus 21. 11:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.