Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

„Katanics kérjen bocsánatot” / A képviselő szerdán elhagyta a pedagógusnapi ünnepséget

2008. június 5. 10:42
A reggeli órákban rendkívüli sajtótájékoztatóra hívta a Fidesz a sajtó képviselőit. Némedi Lajos és Strenner Zoltán azt mondják, az élet olyan körülményeket hozott, hogy azonnal meg kell szólalniuk. Az oktatási bizottság elnöke megdöbbenéssel fogadja, hogy Katanics Sándor a pedagógusnapi ünnepségen a köszöntő beszéd felénél elhagyta az aulát. A Fidesz politikusai arra szólítják fel Katanicsot, kérjen bocsánatot a pedagógus társadalomtól, mert kivonulásával megsértette őket.

Ahogy arról már beszámoltunk, Némedi Lajos köszöntőjében felsorolta az elmúlt év azon oktatást érintő kormányzati intézkedéseit, melyek sújtották a pedagógusokat, majd arra kérte őket, tartsanak ki, mert eljön még a kor, mikor megbecsülésük a helyre kerül. Katanics Sándor nem hallgatta végig a beszédet, körülbelül a felénél demonstrálóan felállt és kivonult, majd a karzatról követte végig a Ranolder-díjak átadását.

Némedi szerint képviselőtársa elvesztette tolerancia-képességét, és méltatlanul viselkedett. Ha nem értett egyet az elhangzottakkal, számtalan módon hangot adhatott volna véleményének, hiszen szólásszabadság van, de azzal, hogy a volt iskolaigazgatóként, országgyűlési képviselőként és oktatási bizottsági tagként neki kijelölt helyet indulattal, feldúlva elhagyta, azzal nem a felszólalót, hanem a pedagógusokat sértette meg - mondta Némedi. Majd beszédével kapcsolatban hozzátette, tudja, az igazság fájdalmas dolog, de az elől nem megfutamodni kell, hanem szembenézni vele és együtt keresni a megoldást a problémákra.

Strenner Zoltán, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetője az ünnepség után értesült a történtekről. Azt mondja, nem érti, hogyan tudta egy profi politikus így elveszíteni a józan ítélőképességét. Strenner szerint nem a pedagógusnapon, hanem Balatonőszödön kellett volna kivonulnia Katanicsnak, ha ennyire önérzetes. De ott, akkor ezt nem tette meg. Nem lehet így viselkednie egy felelős politikusnak - jelentette ki a frakcióvezető.

Meg nem történtté nem lehet tenni semmit, de azt elvárjuk, hogy Katanics Sándor kérjen bocsánatot a pedagógusoktól - mondták a képviselők. Úgy látják, a közgyűlésben is kezd elharapózni az indulat az ellenzék részéről, s azt javasolják, inkább próbáljanak meg együttműködni.

Természetesen Katanics Sándort is megkerestük, azt mondta él a lehetőséggel, és még a mai napon kifejti indokait, miért hagyta el az ünnepséget.

Füssy Angéla
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.