A tervezett törvénymódosítás ellen a szakszervezetek tiltakoztak, a belügyi tárca módosította saját javaslatát, írja a Népszabadság. A rendvédelmi csomag szakszervezeteknek átadott újabb változata szerint módosítanák a tervezett megbízhatósági vizsgálatszabályait, írja a Népszabadság.
hirdetés
Az eredeti javaslat lehetővé tette volna, hogy a rendőrség belső bűnmegelőzési szolgálata egy-egy ilyen vizsgálat során akár színlelt vesztegetési kísérlettel is provokálhasson. Tehát szabálysértéssel vagy kisebb súlyú bűncselekmény elkövetésével csalnák csapdába a rendőrt. Ezt az elképzelést az érdekképviseletek határozottan elutasították, a tárca pedig – anélkül, hogy arról érdemi egyeztetés folyt volna – máris módosított az előterjesztésen.
A javaslat bűnözőnek tekinti a rendőrt, és ezért sérti az állomány tisztességes tagjait, mondta korábban Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) főtitkára. Most viszont úgy látja, van esély rá, hogy a szolgálati jogviszonyban állók érdekegyeztető fórumának legközelebbi ülésén sikerül kölcsönösen elfogadható kompromisszumra jutni.