Kevés a bicikliút, pedig van igény a bringázásra – vélik az Lehet Más a Politika képviselőjelöltjai, akiknek elképzelései szerint Kádártát (később Rátótot is) ideje lenne már a Balatonhoz kapcsolni. Méghozzá a Cholnoky lakótelepen végig haladó széles utakon kialakított biciklisávon keresztül.
Veisz Szilárd építészhallgató, az 5. számú választókerület jelöltje az egybefüggő kerékpárút pártfogója, támogatni való ötletnek véli az elképzelést.
- Kevesebben bicikliznek a városban, mint amennyi igény van rá. Ezért egyrészt a domborzat, másrészt pedig a biztonságosnak nem éppen mondható közlekedés a felelős ezért – vélte. - Fontos lenne, hogy minél több ember kétkerekűre pattanhasson, az egészségesebb és környezetkímélőbb életmód érdekében.

Tóth Balázs, a 3. számú választókerület LMP-s jelöltje, Veisz Szilárd és Hites Viktor
Hites Viktor, a 4. számú választókerület jelöltje szerint csakis a Cholnoky lakótelepről lehet a leggyorsabban a balatoni bicikliútra érni. „A szakasz nagy része már most is elég széles, ezért a felfestést és a felhívó jeleket kell csupán kihelyezni, elkészíteni.”

Hites Viktor
- Rövid idő alatt megvalósíthatóak a tervek, a kivitelezés indokolt és olcsó – hangsúlyozták. Újabb ötletként felmerült a város összekötése a Bakonnyal: egyelőre balesetveszélyes az útvonal, amely a festői szépségű Bakonyba vezet el minket. Mielőbb megoldást kell találniuk, olyan kerékpárút kell, amely praktikus, biztonságos és sokak számára hozzáférhető - vélték.


