Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Papírra vetették a veszprémi amatőr költők szárnypróbálgatásait

2025. december 13. 12:24
Antológiát jelentetett meg a Veszprémi Művészetek Háza a Költőtoll Irodalmi Kör amatőr szerzőinek verseiből.

A Költőtoll egy közösség – olyan veszprémiekből szerveződött, akik munkájuk mellett az irodalom művelésének is szentelnek időt: verseket írnak, amiket aztán jobb híján a közösségi médiában osztanak meg olvasóikkal. Kovács Áron önkormányzati képviselőt éppen egy ilyen, a Facebook hírfolyamában felbukkanó költemény gondolkodtatta el: arra jutott, hogy érdemes lenne az egymásról talán nem is tudó szerzőket egy közösségbe terelni, és lehetőséget adni nekik, hogy munkáikat a tiszavirág-életű social posztok helyett maradandó formában tárhassák az olvasók elé. 

A képviselő hamar partnerre talált: a Művészetek Háza – amely az elmúlt időszakban különösen nagy hangsúlyt fektetett a közösségek, klubok éltetésére – a kezdeményezés mellé állt, és Kilián László, az intézmény irodalmi programjainak felelőse a szárnyai alá vette a kis csapatot. A Szárnyak és tollak című gyűjteményes kiadványba másfél év munkáját fektette ő és a hét szerző, hogy a verseket csiszolgatva, szépítgetve, finomítva létrejöhessen a lélekemelő kötet. 

A könyvben hét szerző – Dorozsmai-Szabó Eszter, Erdős Ilona, Gabrieli Piroska, Nyőgér József, Rácsai Róbert, Timár Veronika és Wessetzky Dániel – alkotásait találjuk nyolc téma köré csoportosítva. Ahogy a kötet pénteki bemutatóján Kilián László rámutatott: ez másfajta élményt ad, mintha szerzőnként rendezték volna el a verseket, hiszen így ugyanazokról a témákról más-más hangon szólnak a költők, a művek összessége pedig más, tágabb kontextusba helyezi az egyes verseket, mintha azokat külön-külön olvasnánk.

A kötet megjelenésével a Költőtoll Irodalmi Kör mérföldkőhöz érkezett, Kovács Áron azonban a pénteki sajtótájékoztatón már előre tekintett: reményét fejezte ki, hogy folytatódik a közös munka, és hogy akár más művészeti ágakkal is összekapcsolódhatnak az alkotók. Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója erre jó esélyt lát, hiszen jövő szeptembertől kezdve ünnepeljük a fotográfia kétszáz éves jubileumát. Ez akár arra is alkalmat adhat, hogy amatőr fotóművészek témába vágó munkái is bekerülhessenek a versek mellé egy jövőbeli második kiadványba.

Egyelőre viszont a Szárnyak és tollak című antológia az, amit kézbe vehetünk. A kötet a Művészetek Háza Dubniczay-palota pénztárában vásárolható meg, a szerzőkkel pedig a közeljövőben esedékes irodalmi rendezvényeken, így a februári Holtszezon kortárs irodalmi fesztiválon és a júniusi Ünnepi Könyvhéten személyesen is találkozhatunk.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház színház Az ifjúság problémáira fókuszál a Veszprémi Petőfi Színház Sajtótájékoztatón ismertette az ifjúságfókuszú előadásait a Veszprémi Petőfi Színház. Szó esett arról, miként lehet a színház ma élő találkozási pont, értékközvetítő tér és valódi kapaszkodó a fiatal generációk számára. Egy biztos, a színházon nem múlik, hogy mindez megvalósulhasson: most ezer forintos jeggyel várják az ifjúságot több előadásra is. 2026. január 16. 22:20 Endrődi Sándorra, korának sztárköltőjére emlékeztek kultúra Endrődi Sándorra, korának sztárköltőjére emlékeztek Talán Endrődi Sándor volt az egyetlen veszprémi, akiről még életében közterületet neveztek el: 1920-ban halt meg, és 1913-ban neveztek el róla utcát, ami az évtizedek során egész lakóteleppé terebélyesedett – ezzel a felütéssel kezdte beszédét Sebő József tanár, szociológus az Endrődi születésének évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen péntek délután, a már említett lakótelepen. tegnap 8:48 Érkezik az ötödik Holtszezon: fókuszban az irodalom és annak határterületei kultúra Érkezik az ötödik Holtszezon: fókuszban az irodalom és annak határterületei Február 20. és 22. között immár ötödik alkalommal válik Veszprém belvárosa a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál pezsgő helyszínévé. A többnapos esemény ezúttal is a kortárs irodalom, a társművészetek és a popkultúra határterületein mozogva kínál sűrű és sokszínű programot. Itt lesz Tóth Krisztina, Vecsei H. Miklós, Visky András, Tóth Marcsi, és még sokan mások... 2026. január 15. 22:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.