Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprém legnagyobb értéke az, hogy mindenki a saját területén tesz hozzá a közösség sikeréhez

2025. december 18. 3:21
Nem termelési jelentést adott, sokkal inkább személyes hangvételben köszönetet mondott Porga Gyula, Veszprém polgármestere azon az évzáró karácsonyi ünnepségen, aminek a CODE Digitális Élményközpont adott otthont szerdán kora este. A városvezető legfontosabb üzenete az volt, habár vannak kimagasló egyéni teljesítmények is, Veszprém sikere a helyi közösség sikere, amiből mindenki kiveszi a részét. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Kevés olyan város van Magyarországon, ahol a polgármester hagyományos karácsonyi ünnepségét évről évre valamelyik megújult, vagy újonnan létrehozott kulturális intézményben tartják. Márpedig Veszprémben az utóbbi években ez a trend rajzolódott ki. Tavaly az ActiCity-ben látta vendégül Porga Gyula az intézmény- és cég- és sportvezetőket, idén pedig a CODE adott otthont ennek az évzáró és évértékelő rendezvénynek. Habár utóbbit már rögtön a beszéde elején elvetette Porga Gyula, mert, ahogy mondta, sokkal szubjektívebb gondolatokkal készült. Így pedig a rendezvény középpontjában nem elsősorban 2025 kiértékelése, hanem a köszönet és az együttműködés állt.

A polgármester beszédét William Howard Taft egykori amerikai elnök gondolatával indította, hangsúlyozva: „Akinek határozott célja van, és világos elképzelése, annak elérésére mindenek felett pedig szorgalmasan dolgozik, a végén nyerni fog.” Mint fogalmazott, a teremben jelenlévők mind azért dolgoznak, hogy Veszprém sikeresebb, élhetőbb város legyen, ki-ki a maga területén hozzátéve tudását és munkáját a közösség egészéhez.

Porga Gyula felidézte, hogy Veszprém versenyképességét négy fő tényező határozza meg: a gazdaság és a munkahelyek, az élhetőség, a társadalmi tőke, valamint a megújulásra való képesség. Kiemelte, önmagában nem elég a fejlődő infrastruktúra vagy a jó állások megléte, fontos az emberi kapcsolatok minősége, a város múltjához való viszony és az innováció iránti nyitottság is.

A beszédben hangsúlyos szerepet kapott az idei év egyik fontos elismerése, amikor Veszprém elnyerte az Európa Sportrégiója címet. A polgármester szerint ez nem csupán presztízs, hanem eszköz ahhoz, hogy a város tovább javítsa élhetőségét. A sport, a mozgás és az egészséges életmód támogatása olyan terület, amely közvetlenül hat a mindennapok minőségére, és hosszú távon a város vonzerejét is növeli.

Az idei év kiemelt pillanatai közül elsőként az ünnepség helyszínéül szolgáló CODE megújult épületének átadását említette, amely hosszú idő után kapott új funkciót. A polgármester szerint az intézmény ma már nemcsak bemutatótér, hanem „szellemi műhely is, ahol a tartalom megszületik”, és amely közép-európai szinten is egyedülálló.

Megemlítette a várnegyed megújulását a Szent Mihály-székesegyház újraszentelését, valamint Bódi Mária Magdolna boldoggá avatási ünnepségét, amelyről úgy fogalmazott: „ehhez hasonló esemény kevésszer adódik egy ember és város életében”.

Szó esett a közösségi költségvetésről is, amelynek keretében a városlakók 100 millió forint sorsáról dönthettek. „Ez egy olyan innováció volt, amit érdemes folytattunk a következő esztendőben is – fogalmazott, hozzátéve, a több mint ötezer szavazat azt mutatja, hogy a városlakók partnerek a közös gondolkodásban.

A polgármester kitért az oktatási és sporteredményekre is. A Lovassy Gimnázium országos rangsorban elért előkelő helyezésére, a Pannon Egyetem nemzetközi sikerére, valamint a veszprémi csapatok és sportolók bajnoki címeire. Ezek szerinte mind azt bizonyítják, hogy a város nemcsak múltjára, hanem jövőjére is büszke lehet.

Beszéde végén Porga Gyula hangsúlyozta, bár az elmúlt időszak kihívásokkal teli volt, „nem tértünk le a célunkról, nem kellett átprogramozni a GPS-t”. Megköszönte mindenkinek az egész éves munkát, és úgy fogalmazott, hogy Veszprém egyik legnagyobb értéke az, hogy „mindenki a saját területén tesz hozzá a közösség sikeréhez”.

Az ünnepség végén a pohárköszöntőt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő mondta, aki felidézte, hogy 2025-ben számos világpolitikai és gazdasági kihívás nehezítette az emberek életét, ezek ellen pedig veszprémiként annyit tehet az ember, hogy nem hagyja, hogy beférkőzzenek a közösségbe ezek a negatív dolgok. Ehhez csapatmunkára, közös célokra és ara a gondolkodásra van szükség, amit leginkább itt ismernek az emberek, amikor nem azt keresik, hogy mi választ el, hanem, hogy mi köt össze.

Az ünnepség kulturális nívóját a CODE látványos vetítései mellett Nagy Gergő, gitárművész előadása emelte.

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség közélet Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. 2026. augusztus 31. 18:48 Porga Gyula augusztus 20-án: Veszprém ereje az együttműködésben van közélet Porga Gyula augusztus 20-án: Veszprém ereje az együttműködésben van Az államalapítás ünnepén Veszprémben is megemlékeztek Szent István örökségéről. Porga Gyula polgármester ünnepi beszédében a szövetségek, az együttműködés és a hosszú távú gondolkodás fontosságát emelte ki, történelmi példáktól egészen Veszprém elmúlt éveinek közösségi sikereiig. A beszédet a Budapest Folk Duo műsora, majd koszorúzás követte. 2026. augusztus 20. 19:56 Porga Gyula: Mindenki hozzátett ahhoz, hogy sikerüljön megfékezni a lángokat tűz Porga Gyula: Mindenki hozzátett ahhoz, hogy sikerüljön megfékezni a lángokat A polgármester Facebookon reagált a gyulafirátóti tűzesere és az oltásban résztvevők munkájára. 2026. augusztus 16. 18:20

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.