Hat fordulót követően az NB II Nyugati csoportjának 12. helyén tanyázik a két győzelem mellett négy vereséget számláló újonc Veszprém FC. Orbán Tamás együttes szerdán a Magyar Kupától is búcsúzott, miután a hosszabbításban vereséget szenvedett a harmadosztályú Lipót vendégeként. Garai Péter ügyvezetővel beszélgettünk az idény első időszakának tapasztalatairól.
– Már a kezdetekkor tudtuk, hogy nagyon nehéz lesz a dolgunk, hiszen az NB II igen magas kihívásokat támaszt klubunk elé. Fiatal egyesület vagyunk, s egyelőre nem tudunk olyan lehetőséget teremteni a játékosoknak, vezetőknek a munkához, amely nagy általánosságban minden másodosztályú klubról elmondható – kezdte elemzését az együttes középpályása, aki elmondása szerint térdsérülését követően még sem formáját, sem erőnlétété tekintve nincs százszázalékos állapotban, de természetesen bízik benne, hogy mielőbb segítségére tud lenni a társaknak.
– Az eddigiek alapján kijelenthető, hogy minimális különbség van a mezőny tagjai között, amely a rutintalanságunk miatt jelenleg nem a mi javunkra döntik el meccsek kimenetelét. Hogy ha ezt le tudjuk vetkőzni, akkor bent tudunk maradni, ha nem sikerül, akkor nagyon nehéz év elé nézünk – latolgatta az esélyeket a rutinos labdarúgó.
Garai ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a borzasztóan szoros, s kiegyenlített középmezőnyben nem tartja rossz eredménynek a jelenlegi 12. helyezést. Mint mondta, profi alakulatok vannak a mezőnyben profi körülményekkel, miközben a VFC amatőr együttes, amatőr körülményekkel. Megtudhattuk, hogy van olyan ellenfél is a mezőnyben, amelyik a mieinkhez képest tízszer akkora összegből gazdálkodik, de a többi rivális költségvetése is legalább duplája a bakonyiak büdzséjének.
Arra a kérdésre, hogy morális, magatartásbeli problémákkal kell-e küzdenie a klubvezetésnek, megnyugtató választ kaptunk.
– Ez a csapat ez előző másfél évben nem kapott ki, most pedig már négy alkalommal is legyőztek bennünket, amelyből az utolsó egy 4-0-s vereség volt, ahol lefociztak bennünket. Természetesen látjuk a felmerülő hibákat, s azon vagyunk, hogy megoldást találjunk rájuk. Mindenkinek dolgozni kell tovább, hogy elérjük a céljainkat, amelyre továbbra is reális esélyt látok. Mentális probléma ugyanakkor nincs a csapat körül – húzta alá a sportvezető.
Az egyesület a Magyar Kupából való kiesést sem élte meg kudarcként, hiszen fiatal játékosokkal utaztak Lipótra, néhány sérülésből, vagy betegségből visszatért idősebb labdarúgóval kiegészülve.
– A mienk volt a mérkőzés, ahol az ellenfél góljait, s a kiállításunkat erősen megkérdőjelezhető bírói döntések előzték meg. Nem vagyunk azonban elkeseredve, hiszen tudtuk, hogy nincsen olyan bő keretünk, hogy két fronton helyt álljunk, így mostantól csak a bajnokságra kell koncentrálnunk.
Végezetül a csapatot körülvevő érdeklődésről faggattuk Garai Pétert.
– A jegybevételekből látjuk, hogy a tavalyi évhez képest valamelyest nőtt a nézőszámunk. Magyarországon a labdarúgás veszített a megítéléséből, bár még mindig a legnépszerűbb sportág, s az is marad. Veszprémben pedig húsz éven keresztül leépítették ezt a játékost, s nehéz egy-két év alatt csodát tenni. Mindezek dacára büszkék vagyunk arra, hogy NB II-esek vagyunk, s a megkezdett szellemiséget szeretnénk tovább vinni. Ami biztató, hogy már vannak jó törekvések a fociban, mind a támogatás, mind az infrastruktúra terén.
Orbán Tamás eltiltása
Interjúnk elkészítése után tette közzé határozatát az MLSZ, amely szerint Orbán Tamás vezetőedző október 10-ig semmilyen sportszakmai tevékenységben nem vehet részt. A tréner a szerdai kupamérkőzésen bírálta a játékvezető ténykedését, aki ezért a lelátóra küldte a szakembert. Egyelőre nem ismert, hogy a szombati, Kozármisleny elleni találkozón ki dirigálhatja a gárdát.