Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

tegnap 22:45 // Forrás: MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban "elmérgesedett viszony" miatt.

A mai napon valóban elindult a párbeszéd a szövetség képviselői – Lőw Zsolt alelnök és Vági Márton főtitkár –, valamint a szurkolói csoportok között, egy kifejezetten konstruktív, pozitív találkozóra került sor. Miután mindkét fél szándéka az, hogy jobban értsék egymást és nyitottak az együttműködésre, a jövő év elején folytatódnak majd a megbeszélések

– közölte az MLSZ az M4 Sport megkeresésére.

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

Csányi Sándor MLSZ-elnök még november 25-én, a magyar labdarúgás napján az M4 Sport adott exkluzív interjújában hangsúlyozta, hogy békét kötne a szurkolókkal.

Valami elromlott az MLSZ és a szurkolók között, ez téma volt az elnökségi ülésen is, ezt helyre szeretnénk hozni

– fogalmazott egy hónapja és megjegyezte: felhatalmazta a főtitkárt és az alelnököt, hogy vegyék fel a szurkolókkal a kapcsolatot, mérjék fel az igényeket, nézzék meg, mit lehet teljesíteni a drukkerek követeléseiből.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.