Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Volt, ahol tragikus lett a karácsony

tegnap 20:52 // Forrás: mti
Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én.

A tájékoztatás szerint 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 30 lakóházat érintett.

Emellett 132 alkalommal műszaki mentést igénylő helyzethez riasztották őket, hét esetben szén-monoxid, két alkalommal pedig állatmentés miatt volt szükség a tűzoltókra.

A nap tűzeseteiben egy ember vesztette életét, egy idős nő Hajdúszováton, a József Attila utcában.

Mint írták: több közlekedési balesetnél is szükség volt a tűzoltókra: Algyőnél, a 47-es főúton, az M5-ös autópályán Táborfalva térségében, Győr és Győrújbarát között illetve Szadán.

A tájékoztatásban az OKF kitért arra is: 23 esetben hívták a tűzoltókat olyan idős, vagy beteg egyedül élő emberekhez, akik napok óta nem adtak magukról életjelet, vagy az otthonukban elestek és nem tudtak egyedül felkelni.

Az ilyen esetek megelőzése érdekében a közlemény szerint érdemes jobban odafigyelni az egyedül élő idősekre, baj esetén hívható a 112-es segélyhívó szám.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.