Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

VSC Veszprém: hét edzőmérkőzés a téli felkészülés során, Baldauf Konrád távozott

ma 15:29 // Forrás: https://www.veszpremfoci.hu/
Rövid téli pihenőt követően január 7-én újra munkába álltak VSC Veszprém játékosai. A téli szünet alatt a csapat kerete is változott: fél évtized után távozott Baldauf Konrád, aki hosszú éveken át meghatározó tagja volt a veszprémi együttesnek.

A felkészülést Gunther Zsolt tanítványai szokatlanul zord időjárási körülmények között kezdték meg. Bár a szabadtéri edzésekhez egyelőre nem ideális az idő, az NB III északnyugati csoportjának jelenlegi 11. helyén álló csapat elszántan vágott neki a tavaszi szezonra hangoló munkának.

A téli felkészülési programban összesen hét edzőmérkőzés szerepel. Az első tesztmeccset január 24-én, szombaton vívja a VSC Veszprém az egykor az élvonalban szereplő Videoton FC Fehérvár ellen.

A találkozó külön pikantériát hordoz, hiszen az ellenfelet az a Pető Tamás irányítja, aki korábban hosszú éveken át dolgozott együtt Gunther Zsolttal Veszprémben, majd az élvonalban a Videotonnál is. Most mester és tanítványa néz majd farkasszemet egymással.

Fotó: veszpremfoci.huFotó: veszpremfoci.hu

Január 28-án, szerdán a szintén NB III-as Haladás otthonában lép pályára az együttes, február 4-én pedig BFC Siófok lesz az ellenfél. Február 7-én az NB III-as ESMTK fogadja a veszprémieket.

A folytatásban megyei riválisok következnek: február 11-én az Úrkút érkezik Veszprémbe, majd február 14-én a Csornai SE vendége lesz a csapat. Az utolsó felkészülési mérkőzést február 21-én az NB III-as Balatonlelle ellen játssza a VSC Veszprém.

A bajnokság március 2-án, vasárnap Pápán folytatódik.

A felkészülési mérkőzések programja:

(a kezdési időpontok még változhatnak)

  • 2026. 01. 24., 11:00: Videoton FC – VSC Veszprém
  • 2026. 01. 28., 13:00: Haladás – VSC Veszprém
  • 2026. 02. 04., 13:00: Siófok – VSC Veszprém
  • 2026. 02. 07., 11:00: ESMTK – VSC Veszprém
  • 2026. 02. 11., 17:30: VSC Veszprém – Úrkút
  • 2026. 02. 14., 11:00: Csornai SE – VSC Veszprém
  • 2026. 02. 21., 11:00: VSC Veszprém – Balatonlelle
vehir.hu
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Szombathelyi Haladás
Időpont
2025. július 27. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
1-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa 2025/26
Hazai
Csesztregi KSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 3. 16:30
Helyszín
Csesztreg
Eredmény
0-6
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Ikoba Beton Zsámbék
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 6. 17:30
Helyszín
Zsámbéki SK Sporttelep
Eredmény
2-4
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Időpont
2025. augusztus 10. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Credobus Mosonmagyaróvár
Időpont
2025. augusztus 17. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
2-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 23. 18:00
Helyszín
Bicske, Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Bicskei TC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. augusztus 27. 17:30
Helyszín
Bicskei TC Sporttelep
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Dorogi FC
Időpont
2025. augusztus 31. 17:30
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
ETO Akadémia
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 7. 11:00
Helyszín
Győr, ETO Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó Magyar Kupa, 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
DVSC
Időpont
2025. szeptember 13. 15:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
további cikkek
Évet zárt a VSC Veszprém – a vezetők bizakodva várják a tavaszi folytatást VSC Veszprém Évet zárt a VSC Veszprém – a vezetők bizakodva várják a tavaszi folytatást A Horváth Kert Vendéglő adott otthont a VSC Veszprém hagyományos évzáró rendezvényének, ahol a klub vezetése és a szakmai stáb értékelte az idei szezont. A csapat 17 fordulót követően a 10. helyen telel a labadarúgó NB III-ban. A félév összképe vegyes: jó teljesítményű periódusok és tanulságos mérkőzések egyaránt jellemezték az őszi szezont. 2025. december 2. 12:16 Az őszi idény értékelése a számok tükrében Erről jut eszembe… Az őszi idény értékelése a számok tükrében Az előző bajnokság bronzérmese, a játékosállományában meggyengült VSC 2015 Veszprém a tizedik helyen zárta az őszt a labdarúgó NB III északnyugati csoportjában. A tizenhat csapatot számláló mezőnyben a veszprémieket csak egy ponttal előzi meg a táblázaton a nyolcadik ETO Akadémia és a kilencedik Bicske, ugyanakkor csupán jobb gólkülönbséggel állnak a tizenegyedik Budaörs előtt. 2025. november 27. 12:36 Megszakadt a rossz sorozat – 98 nap után nyert ismét itthon a VSC Veszprém VSC Veszprém Megszakadt a rossz sorozat – 98 nap után nyert ismét itthon a VSC Veszprém A naptári év utolsó bajnokiján magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a vendéglátó Veszprém a Zsámbék ellen a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoport 17. fordulójának vasárnapi játéknapján. 2025. november 23. 19:32

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.