Veszprémben már több mint egy éve „megy” a slam poetry - a fogadtatása igen vegyes. Sokan még mindig idegenkednek ettől a kifejezésről, holott ez a műfaj arra hívatott, hogy a költészet élvezetét és művelését lehetővé tegye bárki számára.
Bob Holman, az amerikai slammer költő szeptember végén Veszprémben is vendégeskedik. Nem jön egyedül, hiszen Samantha Thornhill a trinidadi származású slammer hölgy is vele utazik. Strahl Kati, a Tilos szervezője ajánlotta fel a "vidéki" fellépés lehetőségét, mivel ő is tisztában van azzal, hogy a slam poetry műfaj – amiben az előadók jeleskednek – már nem csak Budapesten működik, hanem Veszprémben (Pécsett, Debrecenben, Szegeden, Zalaegerszegen) is.
Az sztár előadók angol nyelven verselnek. Ezért vonjuk össze a Slam Poetry Veszprém és az American Corner (AC) közönségi bázisát. Mivel a Slam Poetry Veszprém abszolút öntevékeny működésű, amit diákok visznek a vállukon, ezért a rendezvényt az AC-n kívül Veszprém Város Önkormányzata is támogatja.
A vendégek idegen nyelvű előadását a veszprémi slammerek magyar versei vezetik fel. Az előadást a tervek szerint az Eötvös Károly Megyei Könyvtár berkein belül tartjuk meg, szeptember 27-én, hétfőn 18:00 órakor, a bejárat előtti amfiteátrumban. Rossz idő esetén a Kisfaludy Terem lesz a helyszín.
