A győztes szerint a hóval borított pálya szokatlan volt, és végig nagy koncentrációt igényelt, ennek ellenére kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, így megérdemelten állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A pálya elég szokatlan volt ilyen havas körülmények között, sok figyelmet és koncentrációt igényelt. A rajt után igyekeztem minél előrébb helyezkedni, bár kissé stresszes volt, hogy az U19-es fiúkkal együtt indítottak bennünket. A rajtegyenes utáni első emelkedő volt a legneccesebb pont, de szerencsére ezt sikerült jól megoldani. Néhány kanyarig még tartottam a tempót a fiúkkal, majd inkább a saját, stabil ritmusomra váltottam. Úgy érzem, szép és kiegyensúlyozott versenyt futottam
– fogalmazott Bruchner Regina.
A Veszprémi Egyetemi Sport Club sportolója kiemelte: a hétvégi bajnokságot hibátlanul teljesítette, a címvédésnek köszönhetően pedig újabb egy évig viselheti a nemzeti színű csíkokat.
