Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tizennégyen haltak meg az utakon - sokkoló fotók

2010. szeptember 27. 3:49 // Forrás: index.hu
A hétvége rendőri mérlege: 469 közúti balesetnél helyszíneltek, ebből 13 halálos kimenetelű volt, 179 sofőrt kaptak ittas vezetésen.

Az elmúlt hétvégén (pénteken, szombaton és vasárnap) összesen 469 közúti közlekedési baleset történt. Tizenhárom balesetben, 14-en vesztették életüket, 60 súlyos, 116 könnyű sérüléssel végződött.

Ezeken felül 279 személyi sérülés nélküli, anyagi kárral járó baleset történt. A közúti ellenőrzések során 179 esetben színeződött el a szonda.

A hétvégén 155 körözött személyt fogtak el a rendőrök, 195 főt tetten értek és 837 személyt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanújával.


Tűzoltók a műszaki mentést végzik Fonyód közelében az M7-es autópálya egyik vasúti felüljárójánál, Budapest irányában, ahol eddig ismeretlen ok miatt felborult egy román kamion

A legsúlyosabb baleset az M70-es autóút muraszemenyei leágazójánál történt, ahol egy olasz rendszámú autó és egy szlovák felségjelű kamion ütközött össze. Az autóban ülő két román állampolgár életét vesztette. Az M5-ösön pedig borzalmas gyalogosgázolás történt az éjjel: egy román férfin négyen is áthajtottak – azonnal meghalt.


A személygépkocsit vezető 46 éves komlói nő a helyszínen életét vesztette, őt csak a tűzoltók tudták kiemelni

Pénteken négy halálos baleset történt a magyar utakon. Péntek hajnaltól szombat hajnalig 172 baleset történt az országban, négy ember meghalt, 25 baleset súlyos, 43 pedig könnyű sérüléssel végződött. Ha vasárnap is folytatódik a gyászos trend, szeptember utolsó hétvégéje könnyen bekerülhet a baleseti statisztikák kiemelkedően rossz adatai közé. Egy vasárnapi halálos balesetről már érkezett hír: egy szlovák férfi meghalt, amikor autója fának ütközött és felborult a Győr és Vámosszabadi közötti 14-es főúton.


Szolnok felől Budapest felé haladt a román rendszámú busz, amikor a vele szemben érkező személyautó vezetője elaludt a volánnál és áttért a másik sávba, ahol összeütköztek

A rendőrség közleményében arra figyelmeztet, hogy a meteorológiai előrejelzés a nap nagy részében erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és sokfelé jelentős mennyiségű esőre kell számítani. A déli, délkeleti szél megerősödik, a hőmérséklet visszaesik. A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy a vizes, csúszásveszélyes útburkolat esetén csökkentsék a sebességet.


Egy ember megsérült, amikor egy román utasokkal teli busz ütközött egy személyautóval a 4-es számú főúton az abonyi elkerülő szakaszon hajnalban

Az ORFK közleménye felhívja a figyelmet arra is, hogy az országos közúti hálózaton sok helyen dolgoznak, ezért a sofőrök figyeljék az erre figyelmeztető táblákat, jelzéseket.

A határforgalomban vasárnap elsősorban Záhony, Tiszabecs, Beregsurány határátkelőknél várható nagyobb torlódás a belépő személyforgalomban. A záhonyi átkelő elkerülésére nap közben továbbra is igénybe vehető a barabási és a lónyai átkelő.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.