Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Ez politikai boszorkányüldözés”

2010. szeptember 27. 10:54
A tények makacs dolgok – mondta Molnár Ernő sajtótájékoztatóján, amelyen a néhány hete ért sajtóhírekre, vádakra reagált.

Közterület-felügyelőt bántalmazott, besurranó tolvajként lopott kopogtató cédulákat - néhány hete hangos volt a sajtó Molnár Ernőnek, a Lokálpatrióták polgármesterjelöltjének „ügyeitől”. Eddig nem nyilatkozott, most sajtótájékoztatóján próbálta tisztázni magát.


Molnár Ernő

Először is hangsúlyozta, pártjának minden tagja – így ő is - személyesen ment kopogtatócédulát gyűjteni.

- A Jutasi 65.számú házban is, ahonnan a feljelentés megtörtént, hasonlóképpen gyűjtöttem. Miután egy fiatalember közölte - aki mint utólag kiderült nem is családtag, - nincs ideje foglalkozni most velem, rutinos és tapasztalt gyűjtőként közöltem vele, legalább szánjon rám egy percet, majd sarkon fordult, kihozott két darab borítékot, kezembe nyomta és távozni akart – magyarázta Molnár Ernő hangsúlyozván, a fiatalemberrel azonnal közölte, ki kell tölteni a lapokat.

- Menni akart, így átvettem a borítékokat, kivettem az üres nyomtatványokat, és szignómmal aláírtam, mondván, majd később, amikor otthon lesznek a szülők, visszajövök és megkérem őket a kitöltésre – magyarázta Molnár Ernő, aki szerinte, ami ezután történt, az nem bizonyít mást, minthogy „politikai támadás” történt.

Állítása szerint, ezután Stigelmaierné hívta fel őt telefonon, aki egy indulatos nőnek átadta a készüléket, aki közölte vele, feljelentést tesz, mert elvitte a kopogtatócédulát.

- Mivel Stigelmaiernéval azonos körzetben indultunk, sejtettem, hogy lejáratási hadjárat indult ellenem. Ezért óvatosságból ügyvédi letétbe helyeztem a cédulákat. A boszorkányüldözést a Magyar Hírlap kezdte, Füssy Angéla cikkével, amely feltupírozott valótlanságokat tartalmazott – mondta Molnár Ernő és közölte, sajtóper kezdeményezését fontolgatja.

Kérdésre, hogy a listavezetői helyéről miért lépett vissza, elmondta, egyéniben szeretne nyerni.

Szausev Xénia
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.