Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A csatát elvesztették a szocialisták

2010. szeptember 28. 6:43
Porga Gyula polgármesterjelölt fórumának vendége, L. Simon László, a parlament kulturális és sajtóbizottság elnöke volt,a Narancs kávézóban.

L. Simon László országgyűlési képviselőt, először a médiatörvény várható változásairól kérdezte Porga Gyula. „Bonyolult dolog ez”- kezdte.

- Egyelőre nincs szó a médiatörvényről. Márpedig egyértelmű, hogy a jelenlegi médiatörvény nem működik jól, mindezt a politikai élet és a sajtósok is elismerik. Sok a megoldandó probléma. Vicces volt, hogy ebből botrány kerekedett – fogalmazott.


L. Simon László és Porga Gyula

Elmondta, az alkotmány technikai módosítása is sok vitára adott okot, Sólyom mégis aláírta.

- Ami kiverte a biztosítékot, az a közmédiumok testületeit érintő változások voltak. A média-alkotmány általános vitáján már túl vagyunk – mondta, majd elmagyarázta, utóbbinak célja, hogy a régi sajtótörvényt kiváltsa. Ez egy európai léptékű és korszerű jogszabály, teljesen harmonizál az európai gyakorlattal.


L. Simon László

A csatát elvesztették a szocialisták. Nincsenek hozzászokva, hogy ütőképesen szólalunk meg a sajtó területén. Megváltoztattuk a működésünket, innovatívabbak vagyunk – tette hozzá. Nem terjeszkedünk túl, mint amit a politikai megenged, hangsúlyozta.

Elárulta, látta a rendszer működését belülről is: az MTV, a Duna Televízió és a Magyar Rádió testülete túlméretezett volt, államtitkári fizetésekkel, gépkocsi-használattal, laptop mindenkinek és titkárság. Mindemellett működésképtelenség is jellemezte, ehelyett egy nyolcfős testület ügyeli ma már a rendet.

 
Porga Gyula

Európában, az államnak, a kormányzatnak, sokkal erőteljesebb jogosítványa van a közmédiumok területen, mint Magyarországon, mondta. „Sehol sem volt botrány, mert Sarkozy leváltotta a köztévé elnökét. Ha Orbán Viktor tenné, réges-rég háborogna mindenki”.

- A kultúrának, 20 éves adóssága van. Nincs olyan területe, ahol ne kéne azonnal változtatni, de ezt most még nem tudjuk megoldani, az ezer milliárdos IMF-hitel törlesztése vár ránk – magyarázta Simon László, aki szerint vissza kell adni az épületek, intézmények, és látványosságok eredeti funkcióját.

- A nyugati pályaudvart kulturális csomópontként képzeljük el, múzeumparkkal - Európában ez jól bevált. Bízom benne, hogy 2014-től a nagy kulturális projektet ideje is megkezdődik. Orbán Viktor nagy fantáziát lát ezen a területen, mint nemzeti összetartó erőben, mint országimázs-építő elemben.

Új normatíva-rendszert kell kialakítani – magyarázta Porga Gyula – mert a korábbi kormányzat alaposan leszűkítette az önkormányzatok mozgásterét. Ennek ellenére számos színvonalas rendezvényt tudhatunk magunkénak, mint például az Utcazene fesztivált, amely csekély önkormányzati forrásból is jelentős kulturális eseménnyé nőtte ki magát.

Szausev Xénia
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.