Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kolostorok és kertek bejárása

2010. szeptember 28. 10:15
Sétára hívjuk az olvasót a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében elnevezésű projekt helyszíneire. Képriport!

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008 októberében 860 millió forint vissza nem térítendő uniós forrású támogatást nyert a Közép-Dunántúli Operatív Program kiemelt pályázati konstrukcióban turisztikai attrakció fejlesztésre. Az 1 milliárd 74 millió forint összköltségből megvalósuló idegenforgalmi beruházás révén Veszprém városa újabb turisztikai látványosságokkal bővül.


Festői környezet kalauzol minket az útvonalon végig

A patak által kijelölt 2,3 kilométer hosszú fejlesztési akcióterület „ökofolyosója” majd 12 hektár városi közparkot ölel fel, és turisztikai háttérterületként összeköti a két fő attrakciót, a Várat és az Állatkertet.

A Kertek és kolostorok a vár tövében elnevezésű projekt helyszíneit szeptember 28-án bejárták az illetékesek és az érdeklődők, Debreczenyi János polgármester részvételével és Schmidt István, az önkormányzat városfejlesztési és városüzemeltetési irodája vezetőjének útmutatásával.

A rekonstrukció három főbb területre osztahtó: a Betekints völgy, a Szent Benedek hegy és környéke és a Püspöki pihenő. A Séd patak völgyében létrejön egy túravonal, mely a veszprémi várat köti össze az állatkerttel.


Csónakázó-tó a Veszprémvölgy szívében

A látogathatóvá válik a sétaút menti Árpád-kori műemlék, a Margit romok és a Veszprémvölgyi Apácák Kolostorának romjai, valamint a Jezsuita templom. Az időjárás szeszélyei miatt a tervezett határidőből, 2010 augusztusából, kicsúsztak  a kivitelezők, így teljes egészében 2011 áprilisára készülnek el a beruházással.

A séta a Nyugati kaputól indult, majd a Betekints völgyi sétányon folytatódott, ahol kerékpáros és gyalogos burkolatot hoztak létre, illetve kavicsszórt felület alakítottakl ki. A Jezsuita templom és romkertje régészeti feltárási terület, így az eddig feltárt részek kerülnek bemutatásra, valamint felújították a templom épületét. Mellette található a rendezvénytér, majd a kiszolgáló épületek, ahol nyilvános illemhelyet, tároló helyiséget és büfét építettek.


Romkert

Sor került a volt kisvasúti megálló rekonstruálására is, a csónakázó dísztó elhanyagolt medrének iszaptalanítására, nádkultúra rekonstruálására, emellett sétányelemek és fahidak épültek. A Keleti kapu a volt vidámparknál fekszik, előtte játszóteret létesítettek, majd utána találkozhatunk az egyik fő attrakcióval, az „A part alatt” című népmese elemeit tartalmazó látványos játszótérrel.


A játszótér elemei még készülnek

Tovább haladva megtörtént a Völgyhíd kilátó rekonstrukciója, a Kittenberg Kálmán utca és a Davidikum alatti Séd parti sétány összekötése egy híddal, valamint az utcát új burkolattal vonták be.


A háromszázharminc méteres Kittenberger Kálmán utca 30 millió forintos költséggel épült és köti össze az állatkert bejáratánál levő parkolót a Jókai utcával

A Kollégium utca is új hidat kapott, hogy könnyebben megközelíthetőek legyenek a romok, aminek a közelében kialakítják majd a labirintus kertet és a vizijátékot, a Margit romokat pedig környezetrendezéssel és támfalépítéssel mutatják be. Új, kiemelt jelentőségű látványelem a várostrom játszótér is, a Szerelemsziget sétány burkolatának felújítása, valamint a kutastér térrendezése szökőkúttal és parkrendezéssel.

A Benedek hegyről lefelé vezető várlépcsőt is újrarakták, de a hegyen található kőkereszthez vezető sétányt is esztétikusabbá és vonzóbbá tették.

Janni Anikó
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.