A Március 15. utcában a Veszprémi Református Egyházközösség temploma környékén tavaly az önkormányzat segítségével parkoló és kert épült. A projekt az ide évre is átnyúlt, mára azonban már mindenki élvezheti funkcióját és látványát is. A Kálvin-kertet 2009-ben adták át Kálvin János, genfi reformátor tiszteletére.
- A Kálvin-kert kertészeti munkái már a tavalyi évben megkezdődtek. Sokan összefogtak azért, hogy a templom környezete megszépüljön. Többek között a gyülekezet tagjai és azok családja, valamint jómagam is a képviselői tiszteletdíjamból adományoztam, hogy elkészüljenek a tervek. Reméljük a környékbeliek is sok örömüket lelik majd benne – mondta Szolnoki Pál, fideszes képviselő a református templom előtt.
- Egy éve használjuk már a Kálvin-kertet. Örömmel tölt el, amikor egy kertnek van gazdája, védettséget élvez. Mi ezt tovább ápoljuk, hogy gyermekeink, hittanosaink élvezzék a parkot, játszanak, labdázzanak.
Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki segített a park kialakításában – számolt be róla Závodi Zsuzsanna lelkészasszony. Némedi Lajos képviselő kiemelte, hogy jó látni, amikor az önkormányzat és az egyház összefognak.
A templom melletti parkoló és kert közel ezer négyzetméteres, de a Kálvin-kert jóval terjedelmesebb a parkolónál.




