Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötletdömping jövőbenézéssel

2010. október 1. 0:55
Jobbik képviselőjelöltjei ismertették programjukat: a rovásírásos tábláktól, fejlesztésektől és közlekedéstől a csatornabűz megszüntetéséig.

A megjelenteket Forgó Gyula, a párt veszprémi alapszervezetének elnöke köszöntötte. Elmondta, ez a választás – a harmadik, melyen indulnak - a Jobbik felnőtté válását jelenti. Forgó Gyula beszélt Orbán Viktor veszprémi látogatásáról is, szerinte a miniszterelnök által elmondottak – miszerint azok a települések fognak jól fejlődni a jövőben, melyek egy nyelvet beszélnek a kormánnyal – az önkormányzatiság és a demokrácia megcsúfolása. – Korábban Kövér László és még korábban Lampert Mónika is mondott már hasonlókat, ebből is látszik, hogy a Fidesz és az MSZP valójában egy irányba tart – mondta, majd átadta a szót képviselőtársainak.

A 12-es, 11-es és 10-es választókerületek jelöltjeinek programjairól már ismertette a párt nemrég tartott sajtótájékoztatóján. A 9-es számú körzet jelöltje, Forgóné Kelemen Judit a közpénzekkel való átláthatóbb bánásmódot és az elszámoltathatóságot emelte ki a programjából. – Fontos lenne, hogy például a Veszprém Televízió által a város lakói végigkövethessék a közgyűléseket, így jobban tájékozódhassanak arról, mit is döntenek a fejük felett. Szeretném elérni, hogy a városban emeljenek egy Trianon-emlékművet illetve a köztereken rovásírásos faragott táblákkal erősítsük az emberekben a magyarságtudatot. A célom, hogy Veszprém a városok királynéja legyen – mondta.

Dufka Gábor, a 8-as számú választókörzet jelöltje a legfontosabbnak a szerinte mostohagyerekként kezelt Szabadságpuszta fejlesztését tekintette. – Itt csak kampányidőszakban folyik építkezés, közben a régi, elavult gázházunkat le kellene cserélni. Városi szinten nagyon fontos lenne a közmunkaprogram fejlesztése, egybekapcsolva egy közbiztonság programmal, amelyben a közmunkások együttműködve a polgárőrökkel, egy városőrséget alkothatnának. Ez olcsóbb, mint a biztonsági cégek megfizetése. A kis- és középvállalkozásokat a pályázati rendszer egyszerűsítésével lehetne támogatni, a gazdák számára pedig termelői piacokat kellene létrehozni – mondta el a képviselőjelölt, akihez a 7-es számú választókerület jelöltje, Rudniczai Istvánné hozzátéve, szeretne kialakítani egy rendőrőrsöt a Cholnoky lakótelepen is.

Fodor István, az 5-ös számú körzet jelöltje a buszmenetrendet szabályozná meg, hogy a helyi járatok ne konvojszerűen járják a várost. Emellett szeretné elérni, hogy az ötlete alapján olcsóbb legyen a fűtés, de a panel program felülvizsgálatát is tervezi: épületgépészetileg is felújításokra van szükség. – A programom legfontosabb eleme – amennyiben megkapom a választók bizalmát – hogy a nyugdíjasok számára ki kell alakítani egy műholdas vészjelző rendszert, amellyel baj esetén értesíteni tudják a hatóságokat.

Bérczi Aranka független jelölt, Jobbik támogatással indul a megmérettetésen. Véleménye szerint nagyon fontos lenne az önkormányzat tulajdonában lévő épületek bérleti díjait csökkenteni és ezzel élénkíteni a gazdaságot.

Gyulafirátót és Kádárta jelöltje, Karli Máté a két település kulturális és pénzügyi függetlenségének erősítését tette programja legfőbb elemévé.

Végül Forgó Gyula, a 2-es számú körzet jelöltje mondta el, milyen célokért dolgozna képviselőként. – Nyáron a körzetem lakóinak megkeseríti a mindennapjait a szennyvíztisztítóból áradó bűz, ezt meg kell szüntetni. A városban kihelyezett hirdetőoszlopokra nem csak országos, de helyi reklámokat is ki kell rakni, ezzel segítve a helyi rendezvényeket. A nem használt katonai objektumoknak új rendeltetést kell találni és integrálni a város mindennapjaiba. Az eddigi képviselők a kampányok során sokat ígérnek, de utána keveset tesznek. Ismét hiteles vezetőkre van szükség. A Jobbik képviselői mindannyian együtt kívánnak működni a többi párttal, de csak addig, míg az ügyek a város és annak lakói hasznára válnak – zárta gondolatsorát Forgó Gyula.
 

Tiger Szabolcs
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.