Az MLSZ ebben a témában tartott háttérbeszélgetésén Fehér Péter utánpótlás-vezető ismertette a terveket és a célokat, valamint a megvalósításhoz kapcsolódó folyamatok egyes lépéseit, illetve a teljes víziót. Az 51 éves szakembert 2024 júniusában bízta meg a feladattal az MLSZ sportigazgatósága.
Fehér Péter Dániában született, 2013-ban pro licences képzést végzett, és alapítója, valamint vezetője is volt az FC Nordsjaelland futballakadémájának, amelyet tavaly a World Soccer a világ legjobb műhelyének választott.
Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója elmondta, nehezen találták meg azt a szakembert, aki az utánpótlást érintő egységes gondolkodás kialakításában is segíteni tud a szövetségnek.
Fehér Péter a koncepcióról szóló előadását négy részre bontotta, identitás meghatározása (kik vagyunk?), vízió és misszió, futballfilozófia, valamint a nemzetközi trendek beépítése a magyar futballba.
Elmondta, hogy az U14, U15 és U16 korosztályokra egységben tekintenek, mert az a legfontosabb a számukra, hogy a játékosok kiválasztása megfelelő módon történjen. Olyan edzőket kerestek ezekhez a válogatottakhoz, akik már rendelkeznek vezetőedzői tapasztalattal, egyúttal örömmel nevelnek ki gyerekeket és segítenek nekik elsajátítani a megfelelő viselkedést a nemzeti csapatban. Ennek eredményeként Szabados Józsefet és Szalai Lászlót bízták meg a csapatok vezetésével.
Az U17, U18 és U19 korosztályokban - ami Fehér Péter elmondása szerint nemzetközi szinten már felnőtt futballnak felel meg - Jeremiás Gergő, Gerliczki Máté és Kemenes Szabolcs az edző, míg az U21-es együttest Németh Antal irányítja, aki a szakágvezető szerint karakteres, higgadt ember, miközben szakmailag is megfelelően felkészült.
Amint arról Fehér Péter beszámolt, 2023-ban nagyon kevés magyar labdarúgó szerepelt Európa legjobb 5-10 bajnokságában, így a vízió egyik része az, hogy ezekből a futballistákból több legyen, mert hosszú távon a felnőtt válogatott is így lehet majd jobb.
"Mi egy színpadot adunk a játékosoknak, szoros együttműködésben a klubokkal, a korosztályos labdarúgókat pedig ezen a színpadon versenyeztetjük, amivel értékes tapasztalathoz segítjük őket" - fogalmazott.
Barczi Róbert ehhez hozzátette, az akadémiai edzők közül mindig meghívnak egyet-egyet a válogatott edzőtáborba, hogy személyesen lássák a nemzetközi szint elvárásait.
"Emellett elindult az U15-ös és U16-os korosztályban egy úgynevezett Talent-program. Itt egyrészt a legjobbak a legjobbakkal edzhetnek, másrészt a Salzburg technikai tesztjét használva technikai, fizikai és mentális mérések és taktikai elemzés szerepel a programban, amely alapján kialakítunk egy profilt az adott futballistáról. Ezt a klub megkapja majd tőlünk és a napi munka során használhatja annak érdekében, hogy fejlessze a játékosokat, javítsa az esetleges hiányosságokat" - mondta.
Az utánpótlás válogatottak futballfilozófiájáról beszélve Fehér Péter kiemelte, a magyar hagyományok megtartása mellett a nemzetközi trendekhez kell illeszkedni.
"Nagyon fontosak a sportemberi, valamint a saját játékstílusunkra jellemző értékek: előbbibe a nemzeti büszkeség, az egység, a szenvedély, a felelősség és a bátorság tartozik, míg utóbbi lényege, hogy előre tekintő futballt mutassunk, intenzíven játsszunk, tartsuk mindig kontroll alatt a mérkőzést, és miközben hatékonyak vagyunk, vigyünk bele az egészbe egy kis ravaszságot is" - foglalta össze.
"Lényeges, hogy a címer elöl fontosabb, mint a név hátul. Csapatban kell, hogy gondolkodjanak, nem pedig egyéni érdekek mentén, mert ebben a sportágban tizenegyen vagyunk a pályán, és csak együtt lehetünk sikeresek. A játékos akkor kap lehetőséget a válogatottban, ha felér az említett értékekhez" - tette hozzá.
Fehér Péter kitért arra is, hogy nagyobb hangsúlyt szeretnének a csapatszintű támadásvezetésre fektetni, szemben az egyéni megoldásokkal. Kiemelte, hogy a labda nélküli tudatos futásban a nemzetközi szinthez képest le vannak maradva a magyar utánpótlás-játékosok, ezért ennek a fejlesztése is kulcskérdés.
Továbbá a támadások befejezését illetően megemlítette, hogy az előző Európa-bajnokságon a gólok 74 százaléka egy érintésből született, tehát a nemzetközi piacra kinevelni kívánt futballistáknak képesnek kell lenniük arra, hogy az akciók zömét egy érintésből fejezzék be.
"A kontroll, vagyis a meccsben maradás kulcskérdés, mert egygólos előnynél még a legjobb válogatottak meccsein is teljes káosz az utolsó 10 perc. Ha meccsben maradunk, akkor el lehet érni egy döntetlent, vagy kétgólos vereség helyett egy egygólosat, ami egyáltalán nem mindegy, mert jól látható, hogy milyen jelentősége van a gólaránynak a nemzetközi tornákon. Az elmúlt másfél évben a győzelem-döntetlen-vereség arányunk javult, de szeretném, ha még kevesebb elveszített mérkőzés lenne, és több döntetlen, meg persze győzelem" - mondta.
Fehér Péter arról is beszámolt, hogy a külföldi ligákkal összehasonlítva a magyar bajnokságban játszó labdarúgók a sprintek számában és a labda nélküli futás mennyiségében is jelentős lemaradásban vannak. Mindemellett a gólpassz zóna a nemzetközi trendekben a 16-oson belül, vagy annak közvetlen környezetében van, Magyarországon viszont nem.
"Tudatos játékra akarjuk nevelni a játékosainkat, a referenciaértéket pedig a nemzetközi trendek adják, mert nemzetközi meccseket játszunk és külföldre akarunk játékosokat kinevelni"
- jelentette ki.