Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Városnézés Navracsiccsal

2010. október 2. 16:11
Az új Tourinform iroda megnyitásának részeként dr. Navracsics Tibor vállalta az idegenvezető szerepét.

A minap adták át rendeltetésének az új Tourinform irodát az Óváros téren, ahonnan ma  dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes által vezetett  szubjektív városnézésre invitálták a veszprémieket. Az esemény délelőtt keződött az új iroda előtt, ahová egésznapos versenyekkel, játékokkal várták a kicsiket és a nagyokat.

- Nem olyan veszprémi vagyok, aki csak úgy ideszületett, én magam döntöttem el, hogy veszprémi akarok lenni - kezdett  bele dr. Navracsics Tibor egy különös történetbe, amely arról szólt, miként is lett ő veszprémi születésű, annak ellenére, hogy szülei Balatonalmádiban éltek. Megtudtuk, édesanyja döntött úgy, hogy az akkor tájt rossz hírű veszprémi kórház helyett inkább Pesten hozza világra gyermekét. A kiírt időpont előtt két nappal el is indult vonattal Budapestre, ám a veszprémi vasútállomáson rátörtek a szülései fájdalmak. Az édesanyja emiatt mégis a veszprémi szülészeti osztályon kötött ki, ahol - miután 10 órát várakozott a folyosón - világrahozta gyermekét. 

A miniszterelnök-helyettes  egy profi helytörténészt megszégyenítő alapossággal és pontossággal ismertette, hogyan is nyerte el az Óvárostér mai formáját.

Kiderült, szinte minden épület, tér, minden talpalatnyi hely történetét ismeri. Elmondta, hol, mi állt 100 évvel korában. Például az Elefánt étterem épületét régen Elefántosháznak nevezték, mert egy elefántfej díszítette a gyarmati áruk boltjának cégérét. Beszélt az óvárostéri piacról, a várból levezető csatornáról,  és a véleménye szerint nem túl szép Millenium-emlékműről és az egész tér legutóbbi, kétes körülmények között lezajlott kialakításáról.

A Zsuzsi-szobor kapcsán elmondta, jóval több vízre lenne szükség a belvárosban, az Óváros téren is elkelne egy szökőkút,  talán a következő önkormányzat megoldja ezt. A Várkapu Presszó volt annak idején  az egyetlen hely a városban, amely éjfélig nyitva tartott, s gimnazista barátaival többször járt ide szórakozni. Itt ette élete első hamburgerét: sülthúst egy zsemlében két hagymakarikával.

- A Narancs Café, azaz Murak Tűztorony vendéglője anno fecskendő-háznak épült, itt tartották a helyi tűzoltók a felszereléseiket. Az épület, a hozzá kapcsolódó Tűztoronnyal azonban olyan grandiózusra sikeredett, hogy az emeleti irodákba beköltözhetett az első veszprémi önkormányzat - mesélt dr. Navracsics Tibor, aki egy-egy állomáshelynél néhány kérdést is feltett Veszprémről a hallgatóságnak, a jól válaszolókat a Tourinform megajándékozta egy kis aprósággal.

- Amikor a 90-es évek elején az egyetemről visszatérve a bíróságon kezdtem dolgozni, hiányzott a korábban megszokott szellemi élet. Bementem a helyi egyetemi könyvtárba - várva, hogy a Pesten megszokott könyvekkel találkozzam ismét - a Korróziós Szemle egy példánya fogadott, s ez akkor nagyon rosszul érintett. Két barátommal megalakítottuk a Kör egyesületet és szabadegyetemi előadásokat tartottunk ebben az épületben - mesélte a miniszterelnök-helyettes a Művészetek Háza előtt állva, majd a megyei bíróság épülete előtt  egy anekdotát mondott el: 

- Gyermekkorom óta elég csúnyán írok s bírósági fogalmazó koromban történt, hogy a bíróság akkori elnöke egy ügy kapcsán azt mondta: " fiam, maga olyan rondán ír, hogy kénytelen leszek fejből megtanulni az ítéletet".

Dr. Navracsics Tibornak a Brusznyai-emlékmű kapcsán is volt története. - Még 2000-ben történt, hogy Pokorni Zoltánt hívtuk meg a szokásos november 4-i megemlékezésre, amit a KDNP és az MDF tagjaival közösen tartottunk. Bár előtte elmagyaráztam neki, ő mégis véletlenül azt mondta emlékbeszéde végén, hogy átadja az emléktáblát. Hosszú canossa járás árán tudtuk csak kiengesztelni a Magyar-Demokratákat.

A Szentháromság téren ismét a történelemé volt a főszerep, mígnem a csoport elérkezett a Szent György kápolnához. - Ez Magyarország egyik legértékesebb építészeti emléke, hisz - bár nincs rá bizonyíték - itt tett szüzességi fogadalmatt Szent Imre herceg. Ez kedvenc helyeim egyike Veszprémben, amely azonban rendkívül méltatlan állapotban van. Remélhetőleg a következő önkormányzat tud majd tenni azért valamit,  hogy méltó emlékhellyé váljon ez a kincs - mondta dr. Navracsics Tibor, majd elmesélte, 1957-ben a kollégium ablakából kiugráló részeg egyetemisták alatt beszakadt a föld, így találták meg a különleges kápolnát.

A különös városnézés István és Gizella szobra alatt ért véget. De folytatódott később, 14 órától Éles József, a világhírű kézilabdázó, 16 órától pedig az ismert tévé-sorozat szereplője, Kiss Ramóna alias Szentmihályi Zsófi kalauzolta a városban az érdeklődőket.

       
     Éles József                                                              Kiss Ramóna

Tiger Szabolcs
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.