Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Katanics Sándor nyílt levele a Napló főszerkesztőjének

2010. október 2. 21:50
Ma reggelre az irányításod alatt működő lapnak sikerült számomra véglegesen bebizonyítani, ennél már nem csúszhattok lejjebb.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Ma reggelre az irányításod alatt működő lapnak sikerült számomra véglegesen bebizonyítani, ennél már nem csúszhattok lejjebb. Úgy érzem, én már hónapok óta látom a belső válságotokat, ami folyamatosan koptatja hitelességeteket. Itt és most nem sorolom fel, milyen levelezések zajlottak közöttünk, miért lett köztünk egyre hűvösebb a viszony. Talán csak annyit, nem először teszitek meg, hogy nevemmel és arcommal vállalt véleményemet nem közlitek.

Pedig vasárnapig még önkormányzati képviselő vagyok egészen bizonyosan. S régebben, amikor még országgyűlési képviselő voltam, is tagadtatok meg olyan tőlem származó információk közlését, amely meggyőződésem szerint igenis közérdeklődésre tartott volna számot. Ma ismét egy olyan sms-t nem voltatok hajlandóak megjelentetni, amit nevem aláírásával és nemcsak egy mobilszámmal vállaltam. Tettetek ilyet már régebben is, például amikor (nagy nehezen) közölt olvasói levelem miatt személyemet durván sértegető és névtelen sms írások is megjelenhettek a levelem megjelenését követő napokon rólam. S én hiába válaszoltam arra kulturált formában, névvel, azt már nem engedtétek megjelenni. Sőt, voltál kedves neked küldött levelemre írt válaszleveledben még "kioktatni" is egy kicsit. Bölcselkedve és olyasmiket írva, nem kellett volna "szelet vetnem", s ha elhallgattam volna a véleményem, minden bizonnyal nem ért volna kellemetlen kritika sem.

Bizonyára akkor követtem el a hibát, amikor a durván sértegető sms-ek közlése után azonnal nem indítottam a Naplóval szemben pert személyiségi jogaim megsértése miatt. Úgy gondoltam elegendő elfogadni a szóban számomra megfogalmazott bocsánatkéréseteket abban a konkrét esetben. Azóta viszont változtak az idők és már bocsánatkéréssel sem foglalkoztok tévedéseitek és egyre gyakoribb, nyíltan vállalt elfogultságotok miatt.

A Napló -s ezt nemcsak én gondolom így- egyik legolvasottabb (ez szomorú rátok nézve, hogy így van) sms rovatának fejlécén azt írjátok, hogy "küldje el véleményét, hozzászólásait sms-ben. A rendelkezésre álló helytől függően megjelentetjük azokat a véleményeket, amelyek közölhető nyelvezettel íródtak, személyiségi jogokat nem sértenek, a köz figyelmére érdemesek. " Nos, a tegnap általam nevemmel és telefonszámommal vállalt sms közölhető nyelvezettel íródott, személyiségi jogokat nem sértett és a köz figyelmére egészen bizonyosan érdemes. (Tegnap este írt és a honlapomon közölt írásomban leírtam, pontosan mit küldtem el számotokra 2-szer 90 Ft megfizetésével 2-szer 160 karakterben. Ide kattintva olvasható ez a hír is.) Azt persze elismerem, némileg kritikus a lap főszerkesztőjére, azaz rád nézve kedves Péter! Sajnos ugyanakkor nagyon is "igaz" vélemény. S egészen biztos vagyok már abban, nem a helyhiány volt az oka, hogy nem közöltétek. Egyszerűen nem tűritek a kritikát és a munkátokról alkotott kritikus véleményekkel képtelenek vagytok sajnos szembesülni.

S ha most ezek után azt gondolnád, haragszom rád, vagy a lapra, tévedsz! Inkább aggódom értetek! Tisztelem a munkátokat annak ellenére is, hogy sokszor nem látom tökéletesnek. S féltelek is benneteket! Az éjjel is azt álmodtam, viharfelhők gyülekeznek már a fejetek felett. A vasárnapi és általad is bölcsen megjósolt "nagy diadal" után, Orbán Viktor csapatával nekiállt a gyors változások beteljesítésének. Egy dúsgazdag vállalkozó pedig megvette a Pannon Lapok tulajdonjogát. A külföldi tulajdonos meg örömmel adta el azt, mert már rég szabadult volna jó pénzért az egyre kevesebb haszonnal járó tulajdonától. S mit érdekelte már őt, kinek a kezébe kerül a 4 megyét ( Fejér, Veszprém, Vas, Zala) magába foglaló napilap. Az új tulajdonos-mintha Széles Gábor sziluettjét láttam volna álmomban- persze nem akart véletlenül sem független napilapot. Az egyik oldal irányába elkötelezetten működő, és sok-sok olvasót már nem ingyen, hanem csak pénzért igényeiben kielégítő, napi ideológiával rendszeresen ellátó kiadványt "faragott" gyorsan a Naplóból is. S ennek érdekében a tisztogatást is megkezdte, szerencsére még csak az álmomban. Elküldte a lap munkatársai közül mindazokat, akik ugyan újságírók voltak a szó igazi értelmében, de az új tulajdonos politikai elkötelezettségükben már nem volt egészen bizonyos. Felmondott mindazoknak, akikre esetleg némi balos orientáció gyanúja is vetült az elmúlt időszakban. Felébredésem után nagyon örültem, hogy ez még csak álom volt és nem maga a szomorú valóság. S őszintén remélem, nem ez a sors vár hamarosan rátok! Az ugyanis nemcsak számotokra lenne tragikus kimenetelű, hanem a demokráciát féltő és szerető minden ember számára is az lenne.

Tisztelettel üdvözöl: Katanics Sándor

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. tegnap 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. tegnap 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.