Krisztián 2000 novemberében tragikus hirtelenséggel hunyt el. A tűzoltóság a Killinger Krisztián országos tűzoltó fekvenyomó versennyel emlékezik meg, és egyben népszerűsíti a fekvenyomást az állomány körében.
A verseny lebonyolításában részt vesz Krisztián egykori klubja a Top Gym, és edzője Kupcsik László világ- és Európa bajnok fekvenyomó, a Magyar Erőemelő Szövetség tagja. Nagy segítség volt a szervezésben Sztanke Viktor zászlós, és a veszprémi önkormányzat is– mondta Miskey Tamás Veszprém Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának parancsnoka, tűzoltó őrnagy.
Miskey Tamás köszöntötte a jelenlévőket, majd Garabics Tibor nyugállományú ezredes, korábbi parancsnok mesélt a versenyről. – Csepelen voltunk versenyen 2000 év tavaszán, és akkor jutott eszünkbe, hogy nálunk is lehetne hasonló. A tragédia után egyértelmű volt, hogy milyen versenyt fogunk szervezni. Először csapaton belül próbáltuk ki, később a Top Gym munkatársait kerestük fel, és ők mellénk álltak. Krisztián számos társunkat ösztönözte a rendszeres sportolásra. Felírta, miként táplálkozzanak és hogyan edzenek. Ennek a versenynek nincs vesztese, csak nyertese – mondta.
Miután Kupcsik László ismertette a szabályokat, Debreczenyi János polgármester szólt a tűzoltókhoz, megjelentekhez. – Nemes gesztus ez a verseny. Nagy szükség van a lelki és testi felkészültségre. Sokszor vannak olyan nehéz helyzetek az életünkben, amikor szükség van testi erőre, de ebben a munkában vannak helyzetek, amikor a lelki erő is szükséges.
A köszöntők, és a bemelegítés után kezdetét vette a verseny, a zsűri, Gyenge Róbert, dr. Keszthelyi Csaba, Srinyi Anikó és Hablicsek Róbert, értékelte, érvényes, vagy érvénytelen-e a gyakorlat. Senki nem esett ki a versenyből.
A versenyen természetesen részt vettek Krisztián szülei és hozzátartozói is, a mérkőzés végén átadták a díjakat. Tatabánya vehette át a harmadik helyért járó oklevelet és kupát, Kecskemét második lett, Veszprém az első helyen végzett. Egyéniben súlycsoportonként az első három versenyző kapott helyezést.
Killinger Krisztián édesanyja dr. Kovácsné Éva, a verseny előtti napon ünnepelte születésnapját, így ez egy ajándék is számára, mondta. Miskey Tamás egy csokor virággal köszöntötte.



