
Molnár Ernő
Molnár Ernő, a Lokálpatrióták polgármesterjelöltje egyedül érkezett 11 óra körül, a Jendrassik-Venesz középiskolába. Azt mondta, reálisak az elképzelései a választásokkal kapcsolatban, örömét fejezte ki, hogy a lakótelepen élő kisemberek érdekét képviselhette eddig is. Nyilatkozatában elmondta, „nagy a valószínűsége annak, hogy papírforma szerint alakulnak a választási eredmények Veszprémben is.”

Porga Gyula
Porga Gyula, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, a feleségével és gyermekeivel érkezett, szintén a Jendrassik iskolába. A sajtó képviselőinek elmondta, csak akkor dőlhet hátra nyugodtan, ha a szavazatok számát illetően az ő „kupaca magasabb” lesz, mint a többieké, mert nincs borítékolva a választás eredménye.

dr. Navracsics Tibor
Navracsics Tibor a leánya és szülei társaságában dél körül érkezett a Bárczi iskolába – , ahogy az április országgyűlési választásokon is. Elmondta, itthon érzi magát, Veszprémet tekinti otthonának, így természetes volt, hogy a szülővárosában voksol. „Nincsen lefutott mérkőzés, bár jók az esélyeink, de minden csak este 7 óra után derül ki” – hangsúlyozta, és hozzáfűzte, tudatában kell lenni annak, hogy „csak megelőlegezett bizalomról van szó, keményen kell dolgoznia a következő időszakban annak, akit ma megválasztanak."

Mesterházy Attila
Mesterházy Attila az MSZP pártelnöke népes családjával, feleségével és gyermekeivel valamint szüleivel érkezett az Egyetem utcai kollégiumba szavazni. A sajtónak a helyszínen úgy nyilatkozott, vidéki embernek tartja magát, ezért döntött úgy, hogy ismét a királynék városban szavaz. Újságírói kérdésre elmondta, reméli, „olyan csapat áll majd össze az önkormányzati testületben, akik csakis a város és az itt élők érdekeit fogják képviselni”. – Bízom abba, hogy jól fogunk szerepelni – nyilatkozta.

Hartmann Ferenc
Hartmann Ferenc, az MSZP polgármesterjelöltje délután szavazott családjával, a volt SZMT székházban. "Optimista vagyok"- nyilatkozta. Úgy véli, a választás végeredménye nem borítékolható, minden este hét után dől el.