Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Zenélő urna és társai

2010. október 3. 20:21 // Forrás: MTI
Beszélő urna, szavazóládába esett gyerek és egyéb furcsaságok az idei önkormányzati választásokon.

Több rosszulléthez riasztották a mentőket a vasárnapi önkormányzati és a kisebbségi választáson, míg volt olyan szavazókör, ahová rendőrt kellett hívni randalírozás miatt; mindezek mellett fura esetek is történtek: egy kisgyerek beleesett az urnába, másutt "megszólalt" a szavazóurna.

Miskolc 25-ös szavazóköréből mentő vitte el a szavazatszámláló bizottság elnökét, akinek a teendőit a bizottság egyik tagja vette át. Ugyancsak Borsod megyében, Szendrőládon egy választópolgár vesztette eszméletét. A bizottság tagjai vitték ki a levegőre, ahol elsősegélyben részesítették és hívták a mentőt. Rosszullétek másutt is voltak, de nem jártak súlyosabb következménnyel.

Két választópolgár hangoskodása miatt a rendőrség segítségét kérte a helyi szavazatszámláló bizottság a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyíribronyban. A község 1-es számú szavazókörében megjelent két férfi azt közölte: most értesültek arról, hogy lakásukba két ember be van jelentve. A bejáratnál vitába keveredtek az egyik szavazatszámláló bizottsági taggal, majd az elnökkel is, aki magatartásuk befejezésére hívta fel a fenyegetőző férfiakat. A két választó ennek először nem tett eleget, de aztán mégis rendben leadták szavazatukat. A rendbontókat a kiérkező járőrök igazoltatták.

Ópályiban az egyik képviselőjelölt keveredett vitába a szavazatszámláló bizottság tagjával, akit lökdösni kezdett. A nő a férjével együtt érkezett a szabolcsi község 2-es számú szavazókörébe, ahol valamiért összeszólalkozott a bizottság egyik delegált tagjával. A vitatkozó felek a bizottság elnökének közbelépésére abbahagyták a veszekedést. Személyi sérülés nem történt.

Ittasan jelent meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaska 1-es számú szavazókörében egy férfi, aki a feleségével együtt ment be a szavazófülkébe. A helyi választási bizottság elnökének felszólítására az ittas ember elhagyta a szavazóhelyiséget, felesége pedig beismerte, hogy férje helyett ő töltötte ki a szavazólapokat. A helyi választási bizottság érvénytelennek minősítette a szavazatokat.

A Somogy megyei Heresznyén egy választópolgár kiabálva szidta a polgármestert, egy polgármesteri szavazólapot felvett az asztalról, majd darabokra tépve visszadobta és távozott a helyiségből. Állítása szerint mindezt azért tette, mert az utcán álló gyümölcsfáját egy áramszolgáltató cég megcsonkította. A szavazás folytatását az incidens nem gátolta.

Leszakadt és a szavazatszámláló bizottságra hullt a mennyezet vakolata a baranyai Somogyhatvan egyik kisebbségi szavazókörében. Az eset a helyi polgármesteri hivatalban berendezett szavazókörben történt, senki sem sérült meg. A szavazás folytatására a hivatal egy másik helyiségét jelölték ki.

Megszólalt a szavazóurna Terézvárosban. Az egyik VI. kerületi szavazókörben a voksolás során az urnába helyezett valaki egy kihangosított mobiltelefont, amelyből Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde hallatszott. A szavazatszámláló bizottság mintegy húsz percre felfüggesztette a voksolást, felnyitotta a "beszélő urnát", a helyszínre érkező rendőrök pedig kivették a telefont.

Beleesett egy kisgyerek a papírból készült urnába Tiszabőn. A tetején megsérült gyűjtőládát a szavazatszámláló bizottság elnöke leragasztotta, majd folytatódott a választás. A gyermeket az édesanyja vitte magával a 2-es számú szavazókörbe. Az eset csak rövid időre okozott fennakadást.

vehir.hu
további cikkek
Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én közélet Mikor van valójában Jézus születésnapja? A Biblia arra utal, hogy nem december 25-én Ha a történész szemével vizsgáljuk a betlehemi eseményeket, feltűnhet a bibliai leírások és a naptári valóság közötti ellentmondás. Míg a néphagyomány és a liturgia december 25-höz köti a születést, a ránk maradt adatok egy egészen más időszakra és körülményekre mutatnak. Márpedig a karácsony ünnepének dátuma mögött nem egy pontos anyakönyvi bejegyzés, hanem lehet, hogy egy kiváló stratégiai döntés áll. ma 1:58 Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! közélet Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást! A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek. A bíboros azt kérte, legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást, legyünk kedvesek egymással. tegnap 16:26 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.