Jelenleg milyen feladataid vannak?
Nagyban zajlik A Nagy Duett forgatása, ezen kívül van egy podcastunk Dudits Dénessel, az Optima Zóna, amelyben pszichológiai témákról beszélgetünk, elsősorban a függőségből kiindulva, de nem csak függőknek. Csinálom még a Propaganda című műsorom, amelynek most lesz egy jövőről szóló sorozata: érdekel, ki mit gondol a jövője kapcsán, akár személyes, akár tudományos értelemben. Vagyis, hogy hol fog tartani az emberiség 10-20 vagy 100 év múlva? És ez milyen viszonyba kerül egy ember teljesen hétköznapi holnapi terveivel? Minden szemszögre nyitott vagyok!
Egy valami bizonyosan összeköti ezt a sokféle projektet: a kíváncsiság. Ez sose hagyott alább?
Nem, ezzel soha nem volt gond, az érdeklődésem sose lankadt. Szeretek műsort vezetni, filmezni, beszélgetni. Amit kiemelnék, az inkább a forgatókönyvírás közbeni dilemmák. Vannak dolgok, amelyek könnyedén megszületnek belőlem, de a filmforgatókönyv nem ilyen. Persze a művészek gyakran hajlamosak azt hinni, hogy másokból csak úgy áradnak a gondolatok, az ötletek, de úgy hiszem, senkinek sem lehet egyszerű, az alkotás önmagában nem egyszerű. Jelenleg több filmet írok párhuzamosan, és elmondhatom, a dolog küzdelmes részénél tartok.
Olyan jelenleg a pályád, amilyennek az elején elképzelted?
Amikor elkezdtem, nem képzeltem el sehogy, mert mondhatni véletlenül lettem műsorvezető. Ha nem vállalom el a Big Brother-t a kétezres évek elején, akkor minden máshogy alakult volna, az volt a fordulópont. Akkor megszületett bennem az elhatározás, hogy szeretnék az lenni, aki középen áll, aki nagy műsorokat csinál, akit ismernek és szeretnek. És bár képzőművésznek készültem, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, mint műsorvezető, s magam is tapasztaltam, hogy ez megy a legkönnyebben.
Soha semmilyen problémát nem okozott?
Egyetlen egyet tudnék kiemelni: amikor még csak kulturális műsorokban vettem részt és jöttek a politikai váltások, és például teljesen alaptalanul kirúgtak az MTV-től, rájöttem, hogy ez bármikor megtörténhet. Ki tudnak törölni egy rendszerből, egy tévéből vagy bárhonnan.
Ekkor megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék annyira híres lenni, hogy a hírnév megvédjen, és ne pakolhassanak ide-oda.
Már több mint harminc éve vagyok műsorvezető, és ezen kívül semmi nehézséget nem okozott a dolog. Illetve a saját műsoraink, például a Propaganda folyamatos jelenléte nem könnyű feladat, mert nem egyszerű mindig csak szponzori pénzekből dolgozni. Viszont, ha csak egyszerűen a műsorvezetői szerepkörre gondolunk, az mindig a legkönnyebben ment az életemben. Olykor azért elgondolkozom azon, vajon az élet ilyenkor az arcomba nevet-e, látván, hogy soha nem akartam műsorvezető lenni, mégis az lettem és milyen jól működik ez.
Vajon mitől működik ennyire?
Erre nehéz válaszolni, vannak, akik a színpadon elvörösödnek, vannak, akik elhalványulnak, de közben hiszek abban, hogy lehet fejlődni. Nagy sztárok korai, kezdeti éveikben készült felvételein – ha most visszanézzük – látjuk a fejlődés ívét. Adele „csak” egy lány volt, aki gyönyörűen énekel. Eltelik néhány év, s úgy berobban, hogy a világ megőrül érte, és remek előadó lesz. A sikerhez tehát a fejlődés is hozzátartozik. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy nem mindenki alkalmas erre, van, aki annyira fél a színpadtól, hogy bármiképp próbálja leküzdeni, kontrollálni, nem tud könnyeddé válni. A szerencsében nagyon hiszek, de talán az sem utolsó, hogy érzékenységet vigyünk a munkánkba.
Semmilyen tevékenységnek nem ártott még, ha valaki érzékeny és lát bizonyos dolgokat a világból. Ha még emellett mer vagány lenni, bátor esetleg vicces is, akár határokat feszeget, az valószínűleg működni fog.
Én úgy érzem, az életem ezen része mindig működött. Nem volt szükség nagy erőfeszítésekre, szívesen gondolok vissza a régi munkáimra is, például a Megasztárra, amikor Soma Mamagésa, Presser Gábor, Bakács Tiborék ültek a zsűriszékben, akik nagyon szerettek engem, én is szerettem és tiszteltem őket. Jókat beszélgettünk, rengeteget nevettünk, imádtam azokat az energiákat. Viszont a tévé a pillanatnak szól, számomra fontos, hogy mindig csináljak mellette mást is.
Hogy látod, mennyire változtak a tévézési szokások?
Azt látom, hogy ma rendkívül fontos az internet, és a politikai, gazdasági, kulturális témák már inkább ott kapnak helyet. Ha igazán érdekel a világ, akkor egy témát illetően legalább három-négy oldalról kell tájékozódni, hogy valóságos képet kapj és ezt az internet tudja megadni. Ez tehát óriási változás ahhoz az időhöz képest, amikor a Big Brother-t csináltuk, de eljött az is, amikor a kulturális műsorok a tévében sorvadni kezdtek, az interneten pedig minden ilyen műfaj, beszélgetés, ismeretterjesztés mondhatni virágzásnak indult. Külön médiabirodalmak épültek ki, és fontos lett, hogy egy-egy szellemi műhely legyen az ember körül. Annyi műsor mutáció lett, mindenki tartalmat akar gyártani, hogy alig lehet követni és úgy tűnik a nézők igénylik ezt a sokszínűséget.
És erre hogyan „reagál” a tévé?
Mondhatnánk, hogy mindez betesz a klasszikus tévézésnek, de nem így történik. Több mint tíz éve temetik a tévét, de a tévé nem akar meghalni, köszöni jól van. Születtek olyan kutatások, amelyek kimutatják, hogy sokan megunták, hogy az internet végtelen tárából válogathatnak, túl fáradtak ahhoz, hogy keresgéljenek a tartalmak között, arról nem is beszélve, hogy látva mások nyaralásait, ruházkodásait, kialakult bennük egy védekezés, mert rosszul érzik magukat, hogy ők nem ott nyaralnak és nem olyan cipőt hordanak. A tévében kevesebb az ilyen jellegű nyomás, vagy csak észrevétlenebb, illetve felértékelődik az is, hogy a tévés tartalom ténylegesen abban az időben van adásban, amikor nézik, nincs lehetőség beletekerni.
Sokan magányosak, kiderült, hogy igenis nagy szükség van a tévére, de talán a híreket kevésbé ott keresi az ember: ha nagyon érdekli valamilyen téma, azonnal utánanézhet az interneten, és mire jön az esti híradó, már mindent tudunk róla.
A tévé szórakoztató jellege viszont ma is működik, hálás vagyok, amiért manapság is megszólítanak fiatalok, hogy fotót készítsenek velem, és elmesélik, hogy az életük része vagyok. Nem tudom, kitart-e örökké, vagy megint fordul egy nagyot a világ, nem könnyű ez a korszak.
Nagyon pozitívan beszéltél az online világról, viszont sokan kifogásolják, hogy ma már mindenki tartalomgyártó lehet…
Ez nagyon érdekes, hiszen a szabadság maximálva van, és mindenkinek lehet nyilvánosan véleménye, kommentje, műsora. Ez nagyon jó, egészen addig, amíg meg nem valósul. Felmerülnek olyan alapvető kérdések, hogy hogyan létezhet többféle igazság, hogy lehet, hogy valaki A-t mond, valaki pedig B-t? A mindenkinek mindent lehet elv nem feltétlenül vezet jóra, de ezzel morális értelemben nem tudunk mit kezdeni. Most ilyen az internet, nem tudni, lehet-e más. Azt se tudjuk ezzel a rengeteg adattal ki hogyan tud majd visszaélni? De azt nem vehetjük el tőle, hogy számos rossz dolgot visszafordít, hány jelenség van, amit az internet népe cáfol vagy old meg, vagy csak hívja fel rá figyelmet, de igaz, hogy sokat is rombol.
A társas kapcsolataink is megváltoztak örökre. Súlytalanná válnak benne súlyos dolgok, és súlytalan dolgok súlyossá lesznek, ebben a zajban pedig nem könnyű hangsúlyt szerezni.
Szóval úgy vélem, ez az úgynevezett digitális forradalom még az elején jár, de már most elvesztettünk fontos dolgokat. Mindenki szorong, én is, bár én kevesebbet, hiszen olyan feladataim vannak, amiket szeretek.
Te magad nézel tévét?
Nem, sokkal inkább csinálom, mint fogyasztom. Sokáig néztem, azért ma is olykor belepillantok ebbe-abba, de nem vagyok rászokva, a hírekről inkább az internetről tájékozódom. Amíg nem volt ennyire erős az internet, addig én is többet néztem.
Mit gondolsz, tíz-húsz év múlva hol fog tartani a televíziózás?
Jó kérdés, talán a tévé jobban beágyazódik majd az internetbe, ki tudja. A digitális családtag felé megy a világ, hogy sose legyünk egyedül, mindig duruzsoljon körülöttünk valami. Az elektromos tapéta, mint dizájnelem, a még nagyobb tévé, ezek olyan tendenciák, amelyek már most láthatóak.
A kütyük valahogy eggyé válnak az emberrel, a kezünkbe, a fülünkbe nőnek, és akkor még számos dolog megjósolhatatlan.
A hatvanas években űrlázban égett a világ, holdra szálltunk, és azt gondoltuk, most már minden olyan közel van, már mehetünk mindenhová, a Marsra is, de azóta sem történt semmi nagy áttörés, pont ott tartunk, mint akkor, viszont közben berobbant egy sokkal szerteágazóbb vonal, mint az űrutazás, és ez az internet. Ez talán előre megjósolhatatlan ugrás volt, és akkor ki tudja, a mesterséges intelligencia milyen változásokat hoz az életünkbe. Félni nem félek tőle, de az biztos, hogy ebből még lesznek bajok.
Ha egy dolgot megváltoztathatnál a tévés szakmában, mi lenne az?
Inkább általánosságban mondom, hogy egy ideális világban a politika nem tud beletenyerelni az életedbe, semmilyen formában! Jó lenne, ha mi magyarok sem ismernénk ilyen jól a politikusok neveit. Ez persze teljesen ellentmond annak, ami felé a média és a kommunikáció fokozott fontossága miatt is megy a világ.
Fotók: Tv2
