Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A kannabisz legalizálása, alkotói szabadság a tanároknak, szabad szerda azoknak, akik szűrésekre járnak - elolvastuk a Kutyapárt programját

ma 14:57
Sokáig egy politikai performanszként, a hazai közélet fricskájaként lehetett csak a Kutyapártra tekinteni, a poénokból mára azonban kézzelfogható eredmények lettek, a tét pedig immár a parlamenti küszöb átlépése. Az MKKP átfogó szakpolitikai programja egyértelmű kísérlet arra, hogy megmutassák, a humor mögött kőkemény munka és határozott vízió áll. Elolvastuk a transzparens tervezetet és örök élet, ingyen sör helyett jóval reálisabb programokat találtunk, amiben olyan elemek szerepelnek többek közt, mint a kannabisz legalizációja, a tanárok hétévenkénti alkotói szabadsága, de azért az impotens szúnyogok betelepítése is helyet kapott benne.

A Vehírnek korábban adott interjújában Szücs Zoltán, a Kutyapárt veszprémi önkormányzati képviselője és jelenlegi országgyűlési képviselőjelöltje fogalmazott úgy, hogy a poénok mögött egy jóval komolyabb tartalom is meghúzódik a Kutyapártnál. Elolvasva a honlapjukon bárki számára elérhető programot, ezt alátámasztva egyértelműen látszik, hogy tényleg úgy döntöttek, kilépnek a szimpla viccpárti skatulyából, miközben gondosan ügyelnek saját ironikus karakterüknek a megőrzésére. Ezt a vonalat erősítette meg a közelmúltban Kiss Lívia, Veszprém vármegye 2-es számú körzetének kutyapárti indulója is, aki a Litéren megvalósult jelölti vitán árulta el, hogy maga is aktívan részt vett a mostani, vaskos dokumentumot eredményező szakmai munkában.

A programjuk felütéseként leírják, a mai politika teljesen kiüresedett, nincsen valódi verseny, a problémákra pedig a közvetlen cselekvést tartják az egyetlen adekvát válasznak. Háromosztatú megoldóképletük roppant egyszerű: a kisebb hiányosságokat maguk oldják meg, a nagyobbaknál jön a kinevetés és a trollkodás, hogy ráirányítsák a figyelmet, a legkomolyabb ügyekben pedig marad a nyilvánosság még erőteljesebb bevonása, hogy előre mozdítsák az ügyet.

A konkrét szakpolitikai javaslatok közül is bőven akad a Kutyapárt programjában. Ilyen például az úgynevezett okos drogpolitikájuk, amely alapjaiban forgatná fel a jelenlegi, szigorú tiltásra épülő hazai gyakorlatot. A Kutyapárt ezen a téren teljes amnesztiát és dekriminalizációt hirdet. A Büntető Törvénykönyv újraírásával azonnali hatállyal elengednék azokat, akik pusztán kannabiszfogyasztás miatt töltik börtönbüntetésüket. A fogyasztók vegzálása helyett a fókuszt kizárólag a terjesztők elleni fellépésre irányítanák. A büntetést prevencióra, edukációra és szociális cselekvésre cserélnék, önálló drogpolitikai költségvetési tételekkel és a civil szervezetek újbóli bevonásával. A program legmerészebb pontja a kannabisz teljes legalizációja. Kistermelői klubok hálózatát vizionálják, amelyet idővel a Nemzeti Kenderboltok rendszere követne. Az ebből származó jövedéki adóbevételekből finanszíroznák az ártalomcsökkentést és a rehabilitációt. Mindezt kiegészítik a leszakadó régiók felzárkóztatását célzó formabontó tervekkel, ahol a lakossági háztáji fűtermesztés állami támogatásától remélik az elmaradott vidék fellendítését.

Szorosan ehhez a szemlélethez kapcsolódik a párt klímavédelmi és agrárprogramja. Rögtön egy dedikált Környezetvédelmi Minisztérium felállítását irányoznák elő, rámutatva annak tarthatatlanságára, hogy több mint egy évtizede hiányzik ez a csúcsszerv az államigazgatásból. A klímaválságra adott válaszaikban „kutyapártosan” keveredik az abszurd humor a komoly szakmaisággal. A vízvisszatartást támogató jogszabályok megteremtése mellett odaszúrták, hogy ha másképp nem megy, felrobbantják a gátakat és lefóliázzák a folyókat az elpárolgás megakadályozása érdekében. Terveik között szerepel egy önkéntes polgári természetvédelmi őrhálózat felállítása, érdemi partnerként kezelve a környezetükért aggódó civil lakosságot. A mezőgazdaság zöld átállását elengedhetetlennek tartják a túlélés szempontjából. Érdekességként behozzák a szúnyoggyérítés teljesen új, vegyszermentes alternatíváját is. Eszerint importált, impotens szúnyogok betelepítésével oldanák meg a kellemetlenségeket, kiváltva a drága és a levegőt szennyező légi permetezést.

A decentralizáció és a helyi közösségek megerősítése a Kutyapárt gondolkodásának szintén stabil alapja. Kiállnak az önkormányzatiság intézménye mellett, hiszen, ahogy írják, ez a szint van a legközelebb az emberekhez. Visszaadnák az építéshatósági jogköröket a településeknek, újraírnák a kiemelt kormányzati beruházások fogalmát, az általános iskolákat pedig ismét önkormányzati fenntartásba vennék.

Országos szinten a NER alapjainak megváltoztatását követelik egy új alkotmány és egy igazságosabb választási rendszer révén. A győztes mindent visz elven alapuló metódust tisztább szisztémára cserélnék, kiterjedt online szavazási lehetőséget biztosítanának, és feloldanák a kétharmados, sarkalatos törvények csapdáját. A közpénzek elköltése terén egy úgynevezett Lopásgátlás programot vezetnének be nyílt, a kisebb cégek számára is elérhető közbeszerzésekkel és szigorú központi árelemzéssel.

Gazdasági és társadalmi elképzeléseik is igyekeznek kitörni a megszokott keretekből. A személyi jövedelemadó rendszerét többkulcsossá tennék, kiegészítve egy adakozásra ösztönző egy plusz egy plusz egy százalékos felajánlási lehetőséggel, világos célként kitűzve az euró bevezetését is. Az áfakulcsot öt százalékra csökkentenék az alapvető zöldségeknél, gyümölcsöknél, valamint a gluténmentes és kézműves élelmiszereknél.

Az egészségügyben szintén a transzparencia a jelszavuk. Létrehoznák a Semmelweis Ignác Magyar Betegségügyi Adatbankot nyilvános tájékoztatás céljából, eltörölnék a dolgozókat sújtó nyilatkozati tilalmat, a prevenciót pedig egy szabad szűrő szerda nevű pótszabadsággal ösztönöznék. A szociális hálót rászorultsági alapon képzelik el, elutasítva a mindenkinek egyformán járó pénzosztást. A lakhatást alapjognak tekintik, amelyet üresen álló ingatlanok megadóztatásával és abból finanszírozott állami bérlakásprogramokkal tennének elérhetővé. Az oktatás és kultúra területén a teljes autonómia visszaállítását szorgalmazzák. Önálló oktatási minisztériumot hoznának létre, a tanároknak pedig hétévente fizetett alkotói szabadságot biztosítanának.

Az emberléptékű városok megteremtése érdekében régóta húzódó, kényelmetlen kérdésekhez is hozzányúlnának. Ilyen a társasházi törvény átfogó reformja, amellyel a haveri túlárazásoknak vetnének véget, vagy az informális hulladékgyűjtés hivatalos vállalkozásként való elismerése.

Külpolitikában azt vallják, hogy Magyarország helye az Európai Unióban és a nyugati szövetségi rendszerben van. A paksi bővítést illetően a meglévő szerződés felmondását ígérik, miközben a Duna hőterhelésének csökkentését hűtőtornyokkal vagy éppen noninvazív trópusi delfinek betelepítésével oldanák meg.

A program zárásaként pedig azt üzenik a választóknak, hogy az ország immár készen áll a Kutyapártra, ők pedig készen állnak az országra.

Nyitókép: AI által generált

Hajas Bálint
további cikkek
Túláradó számok és a kegyetlen valóság véleménycikk Túláradó számok és a kegyetlen valóság Ha egy politikai erő állítólag már a választás előtt kétharmados támogatottsággal bír a szavazók körében, akkor mégis miért van szüksége arra, hogy módszeresen próbája meg leszalámizni az azonos ellenzéki térfélen, mégis más színekben játszó pártokat? tegnap 11:11 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány választás 2026 Rejtőzködő jelöltek és a rendszerváltás utáni legabszurdabb kampány Példátlan szociológiai paradoxon rajzolódik ki a hazai belpolitikában, ugyanis a rendszer elleni lázadás élére éppen az a jól szituált városi középosztály állt, amelyik az elmúlt tizenöt év gazdaságpolitikájának legnagyobb nyertese volt. A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjában megrendezett beszélgetésen Hont András, Németh Róbert és Hoppál Hunor élesen kritizálták az uralkodó elit hibáit, rávilágítva a trónkövetelők súlyos morális és információs deficitjére is. Az elemzők szerint a tartalom nélküli apátia olyannyira elhatalmasodott az ellenzéki térfélen, hogy a változást akaró tömeg manapság egy száraz zsömlére is hajlandó lenne leszavazni. 2026. április 6. 21:29 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett választás 2026 Budaházy György: Egyéniben a Fidesz jelöltjére szavaznék a Mi Hazánk helyett Meglepő kijelentést tett a nemzeti radikális oldal ismert alakja, aki arra buzdítja a jobboldali szavazókat, hogy a választási rendszer sajátosságai miatt az egyéni körzetekben a kormánypártokat támogassák. 2026. április 4. 12:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.