Jogg Zsolt tájékoztatása szerint a vádlott, aki robbanószerkezetek elhelyezéséről írt e-maileket iskoláknak, a 2024/2025-ös tanévben egy tiszaújvárosi középiskola diákja volt. A fiatalkorú csak néhány napot járt iskolába, 2024 szeptemberének második felétől folyamatosan igazolatlanul hiányzott.
A tanuló televíziós hírműsorokból vett ötletből határozta el, hogy robbanószerkezetek elhelyezéséről fog üzeneteket küldeni saját iskolájának, tavaly január végén pedig meg is tette a fenyegetést. Az üzenet tartalma szerint a muszlimok elleni támadást kívánta megbosszulni társaival - olvasható a közleményben.
A középiskolában a rendőrség a katasztrófavédelemmel átvizsgálta az épületet, 555 diákot és 95 dolgozót hazaküldtek, robbanóanyagot, robbanószerkezetet azonban nem találtak. A vádlott tavaly januárban összesen 46 oktatási intézménynek küldte el a fenyegető e-mailt, 30 oktatási intézményben kiürítették az épületet, ami 2642 tanulót és 341 dolgozót érintett - közölte a helyettes sajtószóvivő.
Tudatta: az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott, végrehajtását próbaidőre felfüggesztve, pártfogó felügyelet elrendelésével. Emellett külön magatartási szabályként előírta a fiatalkorúnak a pártfogó felügyelet által szervezett csoportos foglalkozáson való részvételt.