Én még emlékszem arra az időre, amikor az oktatás megkapta a Bologna-rendszer elnevezésű pofont. Ennek már négy éve, tavaly pedig friss diploma nélkül, valamilyen papírral a kezükben elindultak a nagyvilágba az első BA vagy Bsc végzettségű diákok. Két út közül választhattak: elmennek dolgozni vagy tovább tanulnak. Merthogy minden magára valamit is adó alapképzéses beiratkozik a mesterképzésre, hogy „igazi” diplomával rendelkezzen. Azzal már nem is kell törődni, hogy a többség csak költségtérítéses formában teheti ezt meg, avagy fel sem veszik.
Spagetti, a’la Bologna
Térjünk vissza az elejére! Az egyetemek és főiskolák gólyái nagy reményekkel vágnak bele a felsőoktatásba, megismerkednek a tantárgyfelvétellel, majd megpróbálják megérteni, mi a különbség a minor, specializáció és a szakirány között. Természetesen emellé préseljük be a szabadon választható, ámbár kötelező modulokat és tárgyakat, mert csak így juthatunk normális végzettséghez. Aztán, amikor ezt megfűszerezzük egy kis óraütközéssel és semmi tanári toleranciával, akkor tíz perc és kész a bolognai spagetti, a’la Bologna-rendszer módra.
Az oktatás kísérleti nyulai azonban szívósnak bizonyulnak, valahogy eljutnak a második évükig, hogy aztán még több akadályba ütközzenek, de vágtáznak tovább. Megvívják harcaikat, álmaik megvannak, gyermeki naivitással ragaszkodnak elképzeléseikhez. Itt még mindenki tudja, hogy tűzoltó lesz, avagy katona. Ez a négy félév megtette a hatását, megtanulták, hogyan kell több felé szakadni, hogy egyszerre két kurzuson is részt vegyenek. Úgy érzem a klónozással próbálkozó tudósok ezért már biztosan nem kapnak Nobel-díjat.
Elérkezik az „itt a vége, fuss el véle” azzal a bizonyos „boldogan éltek, amíg…” dologgal, csakhogy itt az utóbbi nem tart örökké. A célegyenesben bizony még elcsúszhatunk egy-egy elfeledett testnevelés aláírással, netán kevesebb kredittel, vagy ki tudja még, mit találunk a rendszer csomói között. Néhány túlélő mindig akad, akik a család előtt kezet rázhatnak az egyetem rektorával és átvehetik azt a diplomának nem nevezhető keménytáblás valamit. Hogyan tovább?
Bizony, öreg diákként választás elé érkeztünk. Ha tehetjük, még MA vagy Msc képzésekre is beiratkozhatunk. Ezek alanyai már jobban teljesítenek, úgy néz ki, ők már látják a fényt az alagút végén. Mi van azokkal, akik inkább munka után néznének? Most akkor mi a végzettségük: főiskolai vagy egyetemi? Miért nem találnak rá álmaik állására? És ugyan miért gondolták anno, hogy bölcsészként szép lesz az élet? A Bologna-rendszer ugyanis a bölcsész végzettségű kísérleti alanyokkal bánt el a leginkább, mivel nem tanárok, nem tanársegédek, csupán alapszakos bölcsész „diplomával” rendelkeznek. De ez már egy másik történet…
