A fejlesztés részeként egyedülálló, folyamatosan bővíthető kiképzőbázis jön létre, ahol a mentőkutyák és vezetőik valósághű körülmények között készülhetnek fel a bevetésekre. A tervek között szerepelnek speciális akadálypályák, valamint olyan elemek is, mint a magasugrás és vízi ugrás, amelyek a kutyák képzését és fejlesztését szolgálják.
A központ ugyanakkor túlmutat a szakmai képzésen: nyitott, közösségi térként is működik majd, ahová a környező településekről érkező kutyatartók is bekapcsolódhatnak. A tervek szerint családbarát környezet jön létre, játszótérrel, valamint olyan bemutató területekkel, ahol a gyerekek háziállatokkal ismerkedhetnek meg.
A kezdeményezés fontos eleme az edukáció is: iskolai és óvodai csoportok számára szervezett látogatások keretében mutatják be a mentőkutyák munkáját, a riasztások során használt eszközöket és a felelős állattartás alapjait.
A támogatott szervezet tagjai azok, akik akkor indulnak útnak, amikor minden perc számít. Speciálisan képzett mentőkutyáikkal évente több tucat esetben vesznek részt eltűnt személyek felkutatásában, gyakran nehéz terepen és extrém körülmények között.
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány számára kiemelten fontos az olyan kezdeményezések támogatása, amelyekben az állatok és az emberek együttműködése közvetlenül életeket ment, miközben erősítik a társadalmi szemléletformálást is.
„Ez a fejlesztés lehetőséget ad arra, hogy még magasabb szinten készülhessünk fel a bevetésekre, és minél több esetben segíthessünk bajba jutott embereken” – mondta Hirschl János, a Veszprém Megyei Kutató-Mentő Szolgálat Alapítvány vezetője.
Ovádi Péter kiemelte: a térség büszke lehet a kutató-mentők munkájára, akik a nap 24 órájában készen állnak a segítségnyújtásra. Hozzátette, hogy a fejlesztés nemcsak a szakmai munka színvonalát emeli, hanem a vármegye biztonságát is erősíti.
A támogatás jól példázza, hogy az állatvédelem nemcsak a mindennapi gondoskodásról szól, hanem olyan kiemelkedő szakmai munkák segítéséről is, ahol az állatok kulcsszerepet játszanak az emberéletek megmentésében.