Minden esztendő október 6-án az 1849-ben Aradon kivégzett 13 honvédtábornokra emlékezünk a Dózsavárosi temetőben. Idén az önkormányzat és a Városi Művelődési Központ által szervezett ünnepség szónoka dr. Fónagy Zoltán történész, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa volt.
– Még ezen a gyásznapon is a forradalom és szabadságharc sikereire, szereplőinek példás helytállására, és arra a nemzeti közösségi élményre emlékezzünk, ami igazán varázslatossá és egyben egyedivé tette ezeket a dicső napokat. Hiszen ekkor született meg nemzeti büszkeségünk fő forrása, a polgári, modern Magyarország. Mindehhez szükség volt a felkészült, önzetlen, a nemzet érdekeit a saját céljai elé helyező politikai elitre, amely néhány nap alatt csodát tett. Alkotmányt adott az országnak, pénzt teremtett elő, és hadsereget hozott létre. Hadsereget, amely sikeresen helytállt, sikereket ért el – hangsúlyozta a szónok.
A forradalom és szabadságharc nem bukott el, hanem a túlerő legyőzte. Az orosz, osztrák haderő fölénye okozta a vereséget, nem a magyar erők gyengesége, vagy árulás. De valójában a forradalom eszményei nem buktak el, hiszen a polgári átalakulást nem lehetett megállítani. Az az óriási szellemi energia, ami ’48–49 sikereit eredményezte, nem tűnt el. Hozzájárult az 1867-es kiegyezéshez, illetve az azt követő békeévek gyarapodásához, gazdagodásához. A kiegyezés utáni 50 év Magyarország legsikeresebb fejlődési időszaka – tudhattuk meg.
1848–49 történelmi, politikai eseményeit ne aktualizáljuk, hanem tanuljunk belőle. Tanuljunk a politikai elit, az Aradon kivégzett katonai vezetők példás helytállásából, gyakorlati és elméleti munkásságából – zárta beszédét Fónagy Zoltán.
Az ünnepségen megjelent Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere, Mihalovics Péter országgyűlési és önkormányzati képviselő, valamint Baumgartner Lajos, Óvádi Péter, Siklódi László Levente városatyák, Dr. Mihalovics Árpád, a Pannon Egyetem rektorhelyettese, illetve a fegyveres erők több képviselője és számtalan érdeklődő.
Az ünnepség fényét emelte Kalló Zoltán, Bakács Julianna hegedűjátéka és a TIT Váci Mihály Irodalmi Színpad verses műsora.


