Rámenős, avagy bekérdezős riporterek / „Az újságíró feladata, hogy a nap 24 órájában kutassa az igazságot!”

A vártnál nagyobb érdeklődéssel fogadta a veszprémi közönség az országos televíziók híres riportereit, éppen ezért az eredetileg kis kamaraterembe tervezett fórumot az aulában kellett megtartani. Miért e nagy tömeg, mikor szándékuk szerint „unalmas” műfajismereti kérdésekről akartak beszélni? – tették fel a kérdést Baló, Havas, Kriszó és Papp. Talán azért, mert ez alkalommal olyan riporterek, újságírók ültek szemtől szemben a közönséggel, akik szájából néha még a keserű valóság is édes tud lenni, mert kíméletlenül igaz. A műfajismereti óra így tulajdonképpen hamar át is váltott erkölcsi kérdések latolgatásába: mi is az írástudói felelősség, honnan hová tart a média, az újságírás?

Az előadók szerint a szakma átka, hogy rátelepedett a politika. Havas Henrik itt Umberto Ecot idézte, aki azt mondta: a legundorítóbb dolog a média és a politika összejátszása. A neves riporterek szerint ma a politikus az értékes riport alany, és a politikai műsorok kiszorítják a médiából azt, ami igazán lényeges lenne. Hol vannak az esélyegyenlőségi műsorok? Mikor foglalkozunk például a fogyatékkal élők problémáival? – tette fel a kérdést Krizsó Szilvia. Legfeljebb a délelőtti, vagy koradélutáni idősávban, alkalom adtán, amikor élő ember amúgy sem néz televíziót. Hihetetlen mértékben felpörgött a világ, és felpörgött ez a szakma is, hangzott el a fórumon. Ezért van, hogy bizonyos témákkal nem foglalkozunk eleget, mert nincs hely. Új szenzációk kellenek – vélekedett Baló György.

Hogyan kell, hogyan kellene viszonyulni a nézőkhöz? Azt kérdezzük, amit ő is kérdezne, ha ott ülne szemben az adott alannyal, avagy az a dolgunk, hogy megkérdezzük azt, ami a nézőnek talán eszébe sem jutott volna? A titok, hogy nem szabad túlbecsülni a néző tájékozottságát és alábecsülni az intelligenciáját, adta meg a választ Baló. Hatalmas mennyiségű információ áramlik felénk nap, mint nap. Akinek nem dolga, hogy ezeket pontról-pontról nyomon kövesse, sokszor elveszik köztük. Ugyanakkor, ha jól foglaljuk össze a kellő hátteret, a néző igen is meg fogja érteni, hogy miről beszélgetünk. Olyan szavakkal dobálózunk sokszor, mint például GDP … Vajon hány átlag néző tudja ennek a kifejezésnek a pontos jelentését, ha nem magyarázzuk el neki? Sokkal több háttérműsor, dokumentum jellegű anyag kellene, feltárni a valóságot, és a dolgok mélyére ásni, de túl kevés a közszolgálati jellegű műsorokra fordítható idő, hogy ezt teljesíteni tudnánk – mondták az előadók. 

Az újságírás egy életforma, vélekedett Havas Henrik. S az újságíró feladata, hogy a nap 24 órájában kutassa az igazságot. Ezért felháborító, ha egy politikus meg akarja mondani a riporternek, hogy mi az, amit megkérdezhet tőle, és mi az, amit nem, nehogy rossz színben tűnjön fel a nagynyilvánosság előtt, emlékezett egy stúdióbeszélgetésére Für Lajos, akkori honvédelmi miniszterrel. Havas elmondta, hogy aznap, amikor a politikus megérkezett hozzá a stúdióba, szinte minden újság címlapon hozta, hogy fegyvereket szállítottunk Horvátországba. (jugoszláv horvát konfliktus) Für Lajos kijelentette, ha Havas erről kérdezi, nem ül be vele stúdióba. Havas megkérdezte, élő egyenes adásban, a miniszter ezután egy évig nem adott interjút neki. Akkor hol van ilyenkor a felelősség? – kérdezte a riporter. Talán némiképp válasz a stílusát ért kritikákra, amikor azt mondja, mindent elvettek tőle, amit szeretett ebben a szakmában, mikor a stúdióba ültették. Egy újságíró adja vissza az események valós körülményeit, mindig legyen úton, legyen ott, ahol a néző, hallgató vagy olvasó nem tud, és úgy közvetítse a történéseket. De mivel a helyszíni közvetítés vagy akár a riporter utaztatása költséges dolog, és amúgy is a nézők kedvenc riportereik személyéhez kötődnek, sokkal egyszerűbb és költséghatékonyabb dolog beülni egy stúdióba és elbeszélgetni egymással.