Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mérgezés miatt kerültek a veszprémi kórházba a gyerekek

2026. június 6. 12:26
Kórházi ápolásra és gyomormosásra volt szüksége négy Veszprém vármegyei gyermeknek, miután a gyanú szerint mérgező növény, az aranyeső borsóra emlékeztető terméséből ettek. A szülőket fokozott óvatosságra intik.

Egy helyi közösségi oldalon kezdett el terjedni az a riasztó bejegyzés, amely szerint egy Veszprém vármegyei településen több kisgyermek is súlyosan rosszul lett a napokban. A beszámolók alapján a gyerekek vélhetően egy rendkívül elterjedt dísznövény, az aranyeső (Laburnum) terméséből ettek, amelyet gyanútlanul megkóstoltak.

A poszt szerint a borsóhüvelyhez kísértetiesen hasonlító termés elfogyasztása után a gyerekeknél rövid időn belül erős hasi panaszok jelentkeztek. Az esetet követően összesen négy gyermeket kellett a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházba szállítani, ahol a szakszerű orvosi ellátás részeként gyomormosáson is át kellett esniük.

Megtévesztő és rendkívül veszélyes

Az aranyeső parkokban, kertekben és játszóterek közelében is gyakran előforduló növény, amelynek minden része mérgező.

Különösen nagy veszélyt jelentenek a magjai:

  • A termés kinézete megtévesztésig hasonlít a zöldborsóra, így a kíváncsi gyermekek könnyen kedvet kaphatnak a megkóstolásához.
  • Fogyasztása súlyos mérgezéses tüneteket (hányást, hasi görcsöket) okozhat.

Mit tehetnek a szülők?

Javasolt a gyerekeknek fényképről vagy a természetben megmutatni az aranyesőt és annak termését, nyomatékosan felhívva a figyelmet arra, hogy soha ne egyenek meg semmilyen ismeretlen növényt, bogyót vagy termést, amit a szabadban találnak.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.