Az Extraliga hétvégi fordulója nem hazai esélyekről szólt, az előző évi eredmények alapján a bajnoki és kupa ezüstérmes Kecskemét esélyesként érkezett Veszprémbe, igaz két húzóembere a két Tóth Gábor (egyik feladó, másik kitűnő ütőjátékos) nélkül. Nálunk Bánhegyi István bokasérülés miatt hiányzott a csapatból, ahogy Nagy Attila és Tóth Tibor is a lelátón nézte a mérkőzést. Jó hír, hogy utóbbi minden bizonnyal a következő mérkőzésen már játéklehetőséget is kaphat.
A kevéssel több, mint egy órás mérkőzésen, az alapjátékát játszó és semmi különöset nem mutató Kecskemét az első két játszmát simán nyerte. Sajnos nálunk pontatlanság, figyelmetlenség mutatkozott. A harmadik játszmában aztán jól kezdett csapatunk, előnyt szereztünk, amit a második technikai időig sikerült is tartanunk. Ám megint előjöttek bosszantó hibák, amivel a pontos alapjátékot játszó ellenfél ellen nem lehetett szettet nyerni.
A tavaly látottak alapján, valamint az idén érkezőkkel a sérülteket is figyelembe véve játékosállományban az egyik legerősebb és legrutinosabb csapatunk van az Extraligában, aminek egyetlen dolgot kell tennie a jó szereplésért: átlépnie árnyékát!
Férfi röplabda Extraliga, 3. forduló:
CNY Veszprémi RC–KALO-MÉH KSE 0:3
Veszprém, 100 néző. Vezette: Chaprazov, Adler.
Veszprém: Puspán B., Seck Gy., Németh Z., Cziczó G., Kráml Sz., Czintula M. csere: Horváth Á. (libero I.), Garamvölgyi O. (libero II.), Horváth Sz., Németh E., Dolgos A., Szalai B.,
Vezetőedző: Nyári Sándor
Másodedző: Holdinger Szilárd
Utánpótlás
A diadalt ezen a hétvégén hét junior játékosunk és edzőjük Holdinger Szilárd szolgáltatta. A felnőtt után megrendezett juniormérkőzésen fordított eredmény született. Simának nem mondható meccs volt, ám küzdeni tudásból, akarásból és csapatjátékból juniorjaink jelesre vizsgáztak. Az ellenfélnél a felnőtt meccsen is jól játszó Farkas Péter, míg nálunk az ugyancsak felnőtt kezdő Kráml Szilveszter volt csapata vezére. Kivétel nélkül minden játékosunk dicsérhető lelkes, jókedvű játékáért.
CNY Veszprémi RC- KALO-MÉH Kecskeméti SE 3 : 0 (25:20, 25:16, 25:23)
Veszprém: GARAMVÖLGYI OLIVÉR, MYSZÖGLÁD DÁNIEL, KRÁML SZILVESZTER, SAITZ BALÁZS, LÁDONYI RÓBERT, SZOMBATH GERGELY, SZŰCS PÉTER (libero).
Edző: HOLDINGER SZILÁRD.