Szerencsés-Miklai Zsanett egy idényt töltött a veszprémi csapatban, amellyel megnyerte az NB I liga küzdelmeit, így feljutott a legmagasabb osztályba, az extraligába.
„Zsani” az elmúlt idényben tapasztalatával, hozzáállásával és küzdőszellemével segítette csapatunkat, miközben a pályán és az öltözőben egyaránt értékes tagja volt közösségünknek
– olvasható a veszprémiek közösségi oldalán kedd délelőtt megjelent közleményben.
Furcsa kimondani, hogy vége, de valamilyen szinten édes is, mert maradok a röplabda közelében. Köszönöm mindenkinek a munkáját, aki benne volt a pályafutásomban
- nyilatkozta Szerencsés-Miklai, aki 2011 és 2019 között volt tagja a magyar felnőtt válogatottnak, amellyel részt vett a 2019-es, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon is.
A nyíregyházi nevelésű, centerből lett ütőjátékos pályafutása során a Vasasban töltötte a leghosszabb időt: hat szezonon át erősítette a fővárosiakat. Ezt követően volt az Újpest, a Jászberény, a Kaposvár, az MTK, a MÁV Előre és a BVSC játékosa is, légiósként pedig a tajvani New Taipei City CMFC-ben és rövid ideig az olasz Orsa Cutiban is kipróbálta magát.
A magyar bajnokságot háromszor, a Magyar Kupát ötször nyerte meg, emellett van hat Extraliga-ezüstérme és további öt kupamedálja is.