Kívülről nézve ez az egész akár meglehetősen unalmasnak is tűnhet. Névsorolvasás, kézfogás, oklevél, taps, fotó, következő. Ugyanaz a verkli minden évben és minden intézményben. Hiába van meg már hetek óta az utolsó vizsga, hiába adta le a szakdolgozatot mindenki, és hiába kapta meg a végső aláírást a Neptunban, valami mégis csak a diplomaosztón válik „igazivá”.
A diplomaosztó mint átmeneti rítus
Arnold Van Gennep etnográfus megállapította, hogy az emberi élet fontos státuszváltásait (születést, házasságot, felnőtté válást, halált) a társadalmak gyakran rítusokkal keretezik. Ezek a rítusok nem véletlenszerűen szerveződnek, hanem többnyire három szakaszból állnak.
Az első az elkülönülés, amikor az egyén kilép a korábbi állapotából. A diplomaosztó esetében ez a hallgatói létből való leválás. Már nincs több vizsgaidőszak, nincs órarend, nincs tanulmányi ügyintézés.
A második szakasz a liminalitás, vagyis a küszöbhelyzet. Ez az a furcsa köztes állapot, amikor az ember már nem teljesen az, ami volt, de még nem is az, amivé válni fog. A diplomaosztó ceremóniája pontosan ilyen. A végzős már nem hallgató a szó szoros értelmében, de még nincs is teljesen túl az egyetemi évein.
A harmadik szakasz a visszaintegrálás: az egyén új státuszban tér vissza a közösségbe. A diploma átvétele ennek látványos és szimbolikus pillanata. A hallgatóból végzett lesz. Már nem egyszerűen valaki, aki „már mindjárt befejezi”, hanem valaki, aki befejezte tanulmányait.
Miért kell ehhez ennyi külsőség?
A diplomaosztó külsőségei könnyen tűnhetnek kissé régimódinak, sőt időnként teátrálisnak is. Miért kell ünnepélyesen bevonulni valamiért, amit sokan már hetekkel korábban lezártak a szakdolgozat leadásával és az utolsó vizsgákkal? Miért fontos a díszbeszéd, a protokoll, a hivatalos öltözet, a fényképezkedés?
Pontosan azért, mert a rítusoknak szükségük van formára. A hétköznapiságból valahogy ki kell emelni azt a pillanatot, amikor valami megváltozik. Ha a diploma egyszerűen csak megérkezne egy e-mail mellékleteként, vagy átvehető lenne egy ügyfélszolgálati ablaknál két aláírás között, az adminisztratív értelemben működne, de hiányozna belőle az a közös, szimbolikus keret, amely érzékelhetővé teszi a váltást. A ceremónia éppen azt üzeni, hogy ez nem egy szokásos nap. Nem egy újabb teendő a listán, hanem egy fordulópont.
Nemcsak a végzősnek fontos
A diplomaosztó ráadásul nemcsak a hallgatóról szól. Ugyanúgy szól a családról, a barátokról, sőt magáról az intézményről is. A diplomaosztó közös elismerése annak, hogy valami fontos történt, nemcsak egyéni, hanem kapcsolati értelemben is.
Az egyetem számára pedig a ceremónia önmaga megerősítésének egyik formája. A diplomaosztó nemcsak lezár, hanem a közösség folytonosságát is megmutatja. Az intézmény újra és újra kibocsátja azokat, akik egy időre hozzá tartoztak, majd továbbengedi őket. Ebben az értelemben a diplomaosztó egyszerre személyes és intézményi esemény.
Talán éppen ezért van még mindig szükségünk a diplomaosztó rítusára. Nem azért, mert nélküle ne lenne érvényes a megszerzett diploma, hanem azért, mert a fontos életesemények nemcsak adminisztratív lezárást, hanem közösen átélhető formát is igényelnek. Megünnepeljük, amit megéltünk és az új lehetőségeket.
