A Nagyszínházban tartott ünnepélyes eseményen – amelyen részt vett Sótonyi Mónika, Veszprém Megyei Jogú Város kultúráért felelős alpolgármestere is – Oberfrank Pál igazgató ismertette a most lezáruló évad főbb adatait. Szavaiból kiderült, hogy június 29-ig 100 481 néző foglalt helyet az előadásokon, amelyekből a teátrum 323-at tartott az évadban. Ezek a számok azonban még nem véglegesek, hiszen a Latinovits-Bujtor Játékszínben még lesz egy Veszprém Orfeum előadás, valamint a Veszprémi Petőfi Színház júliusban, illetve augusztusban három produkcióját – a Mágnás Miska című operettet, az Anconai szerelmesek című zenés komédiát és a Csoportterápia című musicalkomédiát – is elviszi az alsóörsi AMFI-ba.
Mindemellett a IX. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál két kihelyezett balatonfüredi napjának egyikén, július 14-én a Balatonfüred Kongresszusi Központban a Teátrum kétfelvonásos zenés gálaestet ad. A nyári programok sorát az István, a király című rockopera három szabadtéri – salgótarjáni, veszprémi és siófoki – előadása teszi teljessé. Oberfrank Pál a bérlettulajdonosok számával kapcsolatban elmondta, hogy az most közelít a tizenhétezerhez – vagyis folyamatos a visszaépülés a pandémia okozta súlyos veszteségekből.
Hagyományosan az Évadzáró Társulati Ülés alkalmával történik meg a Petőfi-, a Latinovits- és a Medgyaszay-díj átadása. Idén Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív vezető a közönség szavazatai alapján az évad legjobb színészének járó Petőfi-díjat Hirschl Laura énekművész-színésznek, a társulat színművészei által odaítélt Latinovits-díjat Horváth Elemér Emi hegedűművésznek, számos produkció zenei vezetőjének, a művészeti munka támogatásáért járó Medgyaszay-díjat pedig Nagypál Anita művészeti titkárnak adta át.
A közönség az évad legjobb előadásának az István, a király című rockoperát választotta meg.
Kellerné Egresi Zsuzsanna elmondta, hogy a Veszprémi Petőfi Színház társulatához több színművész és énekművész csatlakozik. Az ő bemutatásukra a 2026/2027-es, Hit-Erő-Akarat évad nyitó társulati ülésén kerül sor.
